Belföld

Nyolcan haltak meg az utakon a hétvégén

Nyolcan vesztették életüket a hétvégén az utakon az ORFK a hétvégi fokozott közúti ellenőrzések vasárnapi 16 órás adatai alapján.

A balesetek többségében gyalogos, vagy kétkerekű jármű vezetője is érintett volt – tartalmazza a rendőrség közleménye. Ebben utaltak arra is, hogy a rendőrség már régóta szorgalmazza azt, hogy a kerékpárosoknak és a motorkerékpárosoknak kötelező legyen a fényvisszaverő mellény viselése.

A közlemény szerint a halálos kimenetelű balesetek nem a fokozott ellenőrzések alatt álló útszakaszokon történtek. “Ebből is látszik, hogy a rendőri jelenlét, a fokozott ellenőrzés önmagában nem elegendő, a közlekedőknek is felelősségteljesebb magatartást kell tanúsítaniuk a közlekedésben úgy maguk, mint mások élete és testi épsége érdekében” – olvasható a közleményben.

A rendőrség a nyári szabadságolási, illetve turisztikai szezon alatt, a nyár elején bekövetkezett balesetek nagy száma miatt fokozott ellenőrzésekbe kezdett hétvégenként. A péntek délutántól vasárnap estig tartó ellenőrzéseket július 21-én kezdték meg.

Az ellenőrzések péntek délutánonként elsősorban a fővárosból ki-, vasárnap délutánonként a fővárosba bevezető utakra koncentrálódik, hasonlóan a napokban meghirdetett, úgynevezett városkapu akcióhoz. Utóbbi ellenőrzésre a hétköznapokon lehet számítani.

A hétvégi fokozott ellenőrzések mellett az egy, illetve kétszámjegyű utakra, tehát az autóutakra és az autópályákra koncentrálódnak.

A szabálytalanul előzők, a gyorshajtók, illetve a passzív biztonsági eszközöket – bukósisakot, biztonsági övet és gyermekülést – nem használók mellett ezen a hétvégén azokat a sofőröket próbálták meg kiszűrni a rendőrök, akik a gyorsforgalmi utakon, autópályákon a leállósávban haladva próbáltak előre jutni, vagy az előttük feltorlódó kocsisort megelőzni. A hétvégi fokozott közúti ellenőrzések szeptember végéig folytatódnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik