Nem hisz a büntetésben az izraeli főpolgármester-jelölt

Honnan jött az ötlet, hogy beszálljon a budapesti politikai versengésbe, annak ellenére, hogy évtizedek óta Izraelben él?

Nem tudok normális magyarázatot adni, csak azt, hogy egész életemben azzal foglalkoztam, amit igaz dolognak tartottam. Ha ez Tel-Avivban van, akkor ott, ha Budapesten, akkor itt. Nem azért csinálom, mert egy naiv lökött nő vagyok, hanem mert úgy látom, a város megújulásának alapvető akadálya a politikai korrupció. A döntések megszületése már nem a város érdekeit szolgálják, hanem egyes emberekét, akik ebben az ügyben érdekeltek. Én azt szeretném, hogy az emberek eljussanak odáig, hogy elhiggyék: van remény ezt megváltoztatni. Én nem a politika ellen vagyok, hanem a jelenlegi politikusi gyakorlat ellen vagyok. Nem kötnék szövetséget, mert képtelen lennék beleolvadni egy olyan stábba, ami nem a város érdekeit tartja szem előtt.

Milyen esélyekkel indul neki a választásnak?

Ez dupla vagy semmi alapon megy. Kérdés, sikerül-e ezt a tudatosodást elérnem, illetve sikerült-e eljutnom a választókhoz, és elhitetni, hogy én valóban tudnék tenni valamit. De soha nem azt latolgatom, minek milyen esélye van, hanem azt, hogy mit kell csinálni. Van egy feladat, nem foglalkozom azzal, mi lesz utána. Van egy héber mondás: jussunk túl előbb a hídon, és utána gondolkozzunk el azon, hogyan jutunk át a következőn.

Nem nehéz áttörnie az ismeretlenség falát, ráadásul ilyen rövid idő alatt? Hiszen ellenfelei a magyar politikában, közéletben már régóta jól ismert nevek.

Egyszer, még Tel-Avivban részt vettem egy jelölt kampányában. Egy színésznek segítettem, be is került, pedig összesen egy hónapunk volt, és egy fillérünk sem. De volt jó pár lelkes ember, aki hajlandó volt reggeltől estig segíteni. Elmentünk minden olyan helyre, ahol emberekkel lehetett találkozni. Én is ezt szeretném követni. Persze nem egyszerű, hiszen nincs pénzem plakátokra, egy olyan sátorra meg pláne nincs, mint amilyen – szerintem nem túl tisztességesen – Demszky Gábort népszerűsíti. Azt sem tartom jónak, hogy az újságok csak azokról írnak, akiket esélyesnek tartanak. Nagyon feldühít, hogy nem az esélyegyenlőség alapján jelenünk meg a sajtóban. Én nem kérek protekciót, de mindent meg fogok tenni azért, hogy a sajtó írjon rólam is annyit, amennyit a többi jelöltről. Nekem külön fájdalom, hogy azok az újságírók, akikkel régen együtt dolgoztam, most pedig egy befolyásos lapnál van, csak csendben ül.

Milyen források állnak rendelkezésére a kampányhoz, és ezt mire kívánja felhasználni?

Először arra gondoltam, bevonok különböző támogatói csoportokat, akik pénzzel is tudnak segíteni, de erről mindig letettem, valahányszor konkrét tárgyalásra került sor, mert túl nagy lett volna az ára. Eddig mindent magam finanszíroztam, és ez továbbra is így lesz. Ez hátrány, de úgy gondolom előnnyé tudom kovácsolni, ha nem tágítok attól, hogy megtartom a függetlenségemet. Vannak persze, akik segítenek, de nem pénzzel, senkitől egy árva vasat nem kaptam. De augusztus 25-én lesz például egy szabadtéri rendezvény, valószínűleg a Tabánban. Remélem, többen eljönnek, nem csak ketten-hárman. Ez azért fontos, hogy az emberek beszélni tudjanak velem, ne csak abból tájékozódjanak, amit eddig rólam írtak, vagy én írtam.

Hogy áll a kopogtatócédula-gyűjtéssel?

Ez egy hosszú történet. Amikor elhatároztam, hogy belevágok a főpolgármester-jelöltségbe, elindítottam az adminisztratív folyamatokat. De akadályokba ütköztem, mert bár az állampolgárságom megvolt, az útlevelem lejárt. Igazolnom kellett, hogy állampolgár vagyok, ami fél éves procedúra volt. Az is probléma volt, hogy itt Mihály Évaként vagyok a rendszerben, de én 21 éve megváltoztattam a nevemet, és az Amichay-t szeretném használni. Ez az eljárás viszont még nem futott le, így megkértem mindenkit, aki nekem adta volna az ajánlószelvényét, hogy őrizze meg nekem. De szeptember nyolcadikáig minden rendben lesz.

Kikkel dolgozik együtt? Kik a segítői a kampányban?

Az „árnyékstábom” – például zöldterület-gazdálkodással, vagy közlekedésszervezéssel foglalkozó – szakemberekből állnak, de sok olyan is van, akinek egyszerűen fontos a város. Van köztük például egy volt rendőrnő, de egykori kereszténydemokrata politikus is. De a nevüket nem szívesen vállalják, és igazán létszámot sem tudnék mondani. Szerencsére nagyon sok olyan ember támogat, aki teli van még energiával és tudással. Az a vezérlő elv, hogy a városról azonosan gondolkodjunk, és valamit hozzá tudjon tenni a mozgalomhoz.

Melyik az a három kérdés, amelyet az első 100 napban megoldana, megváltoztatna?

Először is lebontanám a liberális sátrat. Szerintem a korrupció jelképe is lehetne, hogy egy polgármester a saját pártjának ajándékoz egy területet ingyen, amelyen egy reklámpontot üzemeltet. Ezen kívül a legfontosabb dolog: az egész döntéshozatali rendszert átgondolnám. Minden forintot megnézni, mennyire hasznos dologra megy el. Ezt jól szimbolizálná, hogy a Városház parknál a palánkot ledönteném, és a parkoló helyett egy parkot csinálnánk, közösen: mindenki jöhet munkaruhába, és fákat ültethet. Ez a városi összefogás jelképe lehetne. Mindenkinek a tudatába vésném, hogy mi szolgáljuk ki a várost, és nem fordítva.

A másik fontos változás az lenne, hogy nem hatalmi szóval intézném el a dolgokat. Persze fárasztó, de el kell jutni egy olyan megoldáshoz, amely mindenki érdekét szolgálja. A kerületekkel, a közgyűléssel és a lakókkal is megváltoztatná, a viszonyt. Itt rengeteget pereskednek a civil szervezetekkel ahelyett, hogy előbb velük egyeztetne, hogy minden szempont érvényesülhessen. Én a meggyőzés módszerében hiszek. A vandalizmust, a falfirkálást is például úgy fogom fel, mint az elégedetlenség egyik formája. Itt sem gondolom, hogy a büntetés a megoldás, hanem a megértés, és elébe kell menni a dolgoknak, az elégedetlenségnek.

És végül a harmadik, a város önálló gazdasági bázisának megteremtése. A város nem működhet állandó deficittel, mert az függővé teszi a kormánytól. Az önálló gazdasági bázis alapja, hogy meg kell találni, hogyan tudunk gazdálkodni abból, ami van, és ezt hogyan tudjuk olyan módon növelni, hogy az nem az emberek ellenében történik.

Ha megválasztanák, Magyarországra költözne, feladna mindent Izraelben?

Felszámolni nem akarom a kinti életemet: egyrészt 53 évesen már nem akarok mindent nulláról kezdeni, ráadásul Izraelben tíz év alatt építettem egy kertet, amelyhez nagyon kötődöm. Ha itt van feladatom, akkor itt kell lennem, de ma már nem élünk olyan zárt világban, hogy ott mindent el kéne adnom. De az otthoni tervezői irodámat, amit teljesen egyedül építettem fel, mindenképpen szeretném átadni valakinek.

Mennyi idő alatt és hogyan építette fel az életét Izraelben, és melyek azok az értékek, amelyeket most „hazahozott”?

Amikor 21 éve, két bőrönddel és két gyerekkel megérkeztem, és még a nyelvet sem beszéltem, egy tervező-irodánál helyezkedtem el. Az akkori főnököm egy teljesen új élményt adott: nem a hátrányaimat emelte ki, hanem tudott bíztatni. Ez az, ami Izraelben jól működik: nem kell, hogy a másikat lenyomjuk a sárba, és ez rengeteg pozitív energiát ad. Ezért tud az ország sokkal többet produkálni, mint amit a nagysága alapján például, elvárhatnak tőle. Magyarországon azt tapasztalom, hihetetlen fékező energiák működnek. Egyébként az ottani főnököm bíztatott arra, hogy nyissak saját irodát, mert annyira önállóan dolgozom. Ez nem meglepő, én annak idején itthon is már szabadúszó újságíró voltam. Az elején minden munkát elvállaltam, amit csak kaptam, és igyekeztem kihozni a maximumot. Általában nagyon meg voltak velem elégedve. Lakóépület-tervezésben otthon voltam, másrészt mindent, amit lehetett, megcsináltam, mert kellett. De ami a lényeg, más volt a hozzáállásom: én nem úgy nézem a dolgokat, hogy mi miért nem oldható meg, hanem addig keresem a megoldási utat, míg meg nem találom. Amikor rájöttem, hogy nem az a probléma, hogy a szakemberek hiányoznak, hanem az, hogy nem ott ülnek, ahol kellene, akkor elhatároztam: ezt meg kell változtatni.