Belföld

Kovácsnak hiszünk minden ötödik magyart

A magyar lakosság szerint hazánkban a leggyakoribb nevek a Kovács, a Kis és a Nagy, a roma csládnevek közül pedig a Lakatos, az Orsós és az Oláh – derül ki a TÁRKI felméréséből.

A TÁRKI megkérdezte a lakosságot: hogy hívják a magyarokat, azaz melyek a leggyakrabban előforduló családnevek. Ezen belül külön vizsgálták, hogy az emberek szerint melyek a legtipikusabb roma, illetve nem roma családnevek.

A leggyakoribb nem roma családnevek lakosság által érzékelt koncentrációja hatalmas: az utcán szembejövő emberek több mint háromnegyedéről azt sejtjük, hogy nevük a leggyakoribb tíz családnév egyike, és minden ötödikük Kovács. Ugyanakkor a valóságban létező leggyakoribb nem roma családnevek élcsoportja – sőt, még az ezen belüli sorrend is – szinte pontosan leképeződik a közvéleményben: Kovács, Kis, Nagy, Tóth, Szabó.


Valójában 10 ezernél gyakrabban mintegy száz családnév fordul elő a tízmilliós Magyarországon. A 200 ezernél nagyobb számban előforduló családnevek sorrendben: a Nagy, a Kovács, a Tóth, a Szabó és a Horváth. A Kiss, a Varga, a Molnár családnevek 100 – 140 ezerszer fordulnak elő.

Más közvélemény-kutatási kérdésekhez viszonyítva ebben a kérdésben meglepően alacsony azok aránya, akik nem tudtak válaszolni, vagyis az emberek könnyedén, bizonytalankodásmentesen tudtak feleletet adni a legelterjedtebb családneveket firtató kérdésre.

A nem roma nevekhez képest a roma nevek esetében mind a családnévismeret biztonsága, mind annak koncentrációja kisebb, ami talán azzal is összefügg, hogy a lakosság többségének kevés roma ismerőse van. Mivel nem áll rendelkezésünkre hivatalos roma családnévlista, ezért a nem roma családnevek esetében tapasztaltak alapján csak feltételezhetjük, hogy ebben az esetben sem állhat messze a lakosság „névgyakorisági becslése” a valóságtól. A leggyakoribb roma családnevek e szerint Lakatos, Oláh, Orsós és Kolompár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik