„Remélem, (hogy a hiány) nyolc (százalék) alatt marad, ha a válságintézkedések eredményesek lesznek” – mondta a szabad demokrata pártelnök, arra a kérdésre, hogy még most sem biztos, mit számol a kormány hiánynak, s nyolc, kilenc, vagy tizenegy százalék lesz-e a „végszámla”.
Arra a kérdésre, hogy a megszorító intézkedések miatt kell-e az SZDSZ-ben az MSZP-n belül jellemző döbbenettel és „lázongásokkal” számolni, Kuncze Gábor azt mondta, húsztagú a frakciójuk, 12 tagú az ügyvivői testület, amennyire lehetetett, tájékoztatta őket. Az MSZP-nek 190 tagú „megafrakciója” van. „Ott takarékosan kell bánni az információkkal, nehogy rémhírek kapjanak lábra” – tette hozzá.
A szabad demokrata politikus szerint, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltként azzal kampányol, hogy adóemelést hajt végre, ha nagyon őszinte – amit számon is kérnek rajta –, biztosan elbukik. „Nem tartunk ott, hogy az őszinte beszédet a közönség honorálja” – mondta, hozzátéve, hogy az SZDSZ néha próbálkozott ilyesmivel; nem is nyert választást.
Kuncze Gábor hangsúlyozta: „a kormánynak (és Magyarországnak) ez az utolsó esélye, hogy visszanyerje megrendült pénzügyi (és politikai ) hitelességét”.
Az őszi önkormányzati választásról szólva közölte: nemcsak arról van szó, hogy ki nyeri meg, hanem hogy az SZDSZ meg tudja-e őrizni Budapesten azt az erős pozíciót, ami segíti fennmaradását az országos politikában is. „Közös lista tehát nem lesz” – jelentette ki a koalíciós partner eredeti elképzelésére utalva.