Belföld

A vád szerint Hajdú ölt Móron

Újrakezdődött a Fővárosi Bíróságon Hajdú László büntetőpere szerdán, amelyben nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolják Hajdú Lászlót, aki továbbra is állítja: nincs köze a móri ügyhöz. A móri bankrablás ügyében hozott elsőfokú ítéletet tavaly hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla.

A Fővárosi Főügyészség képviselője ismertette a módosított vádat, amely szerint Hajdú Lászlót nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolják, amit társtettesként követett el. A vád szerint Hajdú László és Kaiser Ede tervezte meg és követte el a móri bankfiók kirablását: Hajdú László orosz ismerősétől beszerezte a fegyvert, a bűncselekmény napján együtt mentek Mórra és dél körül együtt léptek be a bankfiókba. Itt a biztonsági őrre több lövést leadtak, majd úgy döntöttek, hogy nem hagynak élő szemtanút. Hajdú László módszeresen végigjárta a bank helyiségeit és legalább negyvenhét lövést adott le az alkalmazottak és az ügyfelek fejére, illetve felső testére. A sértettek után kutatva szétlőtte a banki szerverek közötti adatátviteli készüléket, majd együtt távoztak. A vád szerint Hajdú László ezután elrejtette a bűncselekményhez használt fegyvereket.

A többi vádat elismerte Hajdú

A bíróság ezután a többi vádpont bizonyítékainak ismertetésével folytatja a tárgyalást. Hajdú Lászlót ugyanis ezekben azzal vádolják, hogy Kaiser Ede és Kiglics Attila társaságában 2000. őszén a Keleti pályaudvaron egy utazási iroda munkatársát támadta meg, majd pénz nélkül távoztak. 2001. júliusában Kaiser és Hajdú a Váci úton kirabolt egy pénzszállítót. Kaiser egy viperával ütötte meg a sértettet. Kaiser, Kiglics és Hajdú 2001. novemberében a csepeli postát rabolta ki. Kaiser Ede és Hajdú László 2001. szeptemberében szintén egy budaörsi pénzszállító sérelmére kísérelt meg rablást elkövetni, egy közlekedési balesetet színlelve, ekkor Kaiser Ede a nála lévő töltött fegyverrel rálőtt a pénzszállító férfire, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Hajdú László a bíróság előtt elmondta: a vádat megértette, és vallomást kíván tenni. “A móri ügyhöz semmi közöm” – jelentette ki, megismételve, hogy a többi vádpontban elismeri bűnösségét.

“Újdonság egyelőre nem történt az eljárásban, az írásban benyújtott vádmódosítást tartotta fenn az ügyészség, amit szerintem semmiféle bizonyíték nem támaszt alá. Annyi történt, hogy behelyettesítették Hajdú László nevét az ismeretlen elkövető helyére” – nyilatkozta az MTI-nek Kamarás Géza, Hajdú László védője. Hajdú László móri nyilatkozatára várhatóan csak a jövő hét után kerül sor.

Hatályon kívül helyezve

A négy évvel ezelőtti nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében első fokon Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték, Hajdú László bűnösségét azonban nem mondta ki a Fővárosi Bíróság, csupán más fegyveres rablások miatt ítélte 15 évre. Hajdú és Kaiser az eljárás során mindvégig tagadta a móri bankrablással kapcsolatos vádakat, több más fegyveres rablást viszont mindketten beismertek az elsőfokú büntetőperben.

Az eljárás során a móri bűncselekményben Kaiserrel szemben a vád társtettesség volt, Hajdúval szemben azonban bűnsegédi bűnrészesség, azaz nem azt rótták a terhére, hogy járt volna Móron, hanem azt, hogy a fegyvert biztosította a bűncselekményhez.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberi ítélete szerint azonban a két cselekmény egymástól elkülönül, önállóan elbírálható, Hajdú esetében pedig az eljárási szabálysértések miatt az ítélet megalapozatlan, ezért felülbírálatra alkalmatlannak mnősítették.

Mór fekete napja

2002. május 9-én, csütörtökön délben a tanúvallomások szerint legalább két fegyveres hatolt be az Erste Bank móri fiókjába. Az ügyféltérben felszerelt kamerát festékszóróval lefújták. A bankban nyolc ember tartózkodott: négy alkalmazott, három ügyfél és egy biztonsági őr. Utóbbira mind a két elkövető leadott lövéseket, majd egyikük a bank helyiségeit végigjárva módszeresen valamennyi bent tartózkodóval végzett egy Scorpio géppisztollyal. Többségüket közvetlen közelről fejbe lőtte, összesen legalább 47 célzott lövéssel. Ezután a bankfiók számítógépes központját is szétlőtte. Mindeközben társa az előtérből fedezte, az érkező ügyfeleket elküldte (egyiküktől még egy átutalási megbízást is elfogadott), majd egy „műszaki okok miatt zárva” táblát helyezett ki az ajtóra. Később az őr kulcsával bezárták a bankfiókot, és az összesen 7 356 481 forint készpénzzel gyalog távoztak. A bankfiók páncélszekrényében őrzött 30 millió forintot és az értékpapírokat nem vitték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik