Belföld

Bedugul a Szentendrei út

Összesen egymilliárd forint körüli összegből idén összesen 7,5 kilométeren újul meg a Szentendrei út: a városhatárig terjedő teljes útpálya új burkolatot kap – közölték a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának vezetői.

A most kezdődő egy kilométernyi útfelújítás július végére készül el, a tervek szerint közel 200 millió forintból – mondta Csordás Mihály és Konyáry Zsófia, és hozzátették: tavaly 2,6 kilométeren korszerűsítették a Szentendrei út Flórián tér-Zsófia utca közötti szakaszát.

Szeptemberben fellélegezhet Budapest, befejeződik ugyanis az idei évre tervezett 200 kilométeres útfelújítási program háromnegyede, megújul 150 kilométernyi út – mondta a Szentendrei úti munkák megkezdésének helyszínén Demszky Gábor főpolgármester. Jövőre az ideinél valamivel kevesebb utat kell felújítani ahhoz, hogy európai szintű legyen az úthálózat: „Még egy ilyen nehéz év, s utána a szokásos felújítási ütem lesz” – közölte.

A főpolgármester kitért arra, hogy jelenleg 16 helyen zajlik útépítés a fővárosban, rövidesen azonban 76 helyen kezdik el a munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik