Belföld

Egy főrendőr fia is érintett a vesztegetési ügyben

A Fővárosi Közterület-felügyelet több mint tíz alkalmazottja ellen folytat eljárást a rendőrség hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújával; a rendőrség az MTI információját sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Az MTI úgy tudja, hogy múlt csütörtöktől közel egy tucat személyt hallgattak ki gyanúsítottként a vesztegetési ügyben, köztük egy, a XIII. kerületi rendőrkapitányság vezető beosztású rendőrtisztjének fiát is. Az MTI információi szerint a közterület-felügyelők vendéglátó egységek, illetve építési területekre vonatkozó közterület-használati engedélyeket adtak ki több ízben is ellenszolgáltatásért cserében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel közölte: több személy ellen több eljárás folyik hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Azt, hogy a nyomozások a Fővárosi Közterület-felügyelet alkalmazottjai ellen folynak, sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta.

Az MTI úgy tudja, hogy a nyomozás során a XIII. kerületi közterület-felügyelet mellett más kerületek alkalmazottjai is érintettek az ügyben és meggyanúsításuk a hét folyamán megtörténik.

Janocsek Ferenc, a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a szolgálat-elemző csoport az ellenőrzései során – állampolgári bejelentések után – arra a következtetésre jutott, hogy “a szolgálat ellátásával kapcsolatban méltatlanul viselkedhetnek” közterület-felügyelők. Mivel nekünk nincs jogosítványunk a nyomozásra, annak kiderítésére, hogy kik az érintettek, felvettük a kapcsolatot a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályával, amelynek munkatársai megkezdték a nyomozást, és arra a megállapításra jutottak, hogy valóban vannak közterület-felügyelők, akik alaposan gyanúsíthatók a vesztegetéssel – tette hozzá.

A szóvivő a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni sem a feltételezett elkövetők számáról, sem arról, mivel gyanúsítják őket. A felügyelet vezetése elhatárolódik az ilyen cselekedetektől, és minden lehetséges és törvényes lépést megtesz annak érdekében, hogy felszámolja a szervezetnél a visszaéléseket – mondta. Hozzátette: a felügyeletnél is felelősségre vonják az érintetteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik