Belföld

Elkezdődött a “Papa” kártalanítási pere

Megkezdődött Sándor István, a "Papa" néven ismertté vált nyugállományú rendőrtiszt kártalanítási pere a magyar állammal szemben - közölte a felperes ügyvédje, Hegedűs László.

Mint mondta, kártalanítási keresetet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz, mert Sándor István érvényesíteni akarja a hat hónapos előzetes letartóztatása miatt őt ért vagyoni és nem vagyoni kárt, összesen 24 millió forint értékben. A felperes jogi képviselője hangsúlyozta: nem a büntetőeljárás, hanem az előzetes letartóztatás miatt pereskednek. Utalt arra is, hogy az “alapügyet” 85 évre titkosították, és polgári eljárási része is titkosítva van.

Hegedűs László azt is elmondta, hogy a hétfői első tárgyaláson kérte a bíróságot, szüntesse meg a titkosítást, mert álláspontja szerint a büntetőügy titkossága nem terjedhet ki az egész polgári peres eljárásra. A bíróság ebben a kérdésben később dönt – tette hozzá.

Megjegyezte: bár az alperes, a magyar állam képviseletében az Igazságügyi Minisztérium még áprilisban átvette az idézést, a hétfői tárgyaláson nem jelent meg az alperes képviselője és nem is mentette ki magát. A felperes ügyvédje azt is elmondta, hogy a tárgyaláson megkezdődött a bizonyítás, ő maga is bizonyítási indítványt terjesztett elő.

A Legfelsőbb Bíróság múlt év december 6-án felülvizsgálati kérelmének helyt adva, bűncselekmény hiányában az ellene emelt összes vád alól felmentette Sándor Istvánt.

A 2002 májusában kezdődött bűnügyben többek között vesztegetés, hivatali visszaélés, hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség Sándor István ellen. A vád szerint az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának egykori magas rangú felderítő tisztje 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó akcióban konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített.

Sándor Istvánt 2005 márciusában hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. A Legfelsőbb Bíróság döntése azt jelenti, hogy jogellenesen tartották előzetes letartóztatásban hat hónapig Sándor Istvánt, ezért kártalanítást igényelnek, valamint visszajár a 600 ezer forint is – mondta akkor Hegedűs László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik