Belföld

Magyar Bálint nem harcol

Magyar Bálint szerint nem az ő feladata, hogy harcoljon a tárcavezetői posztért, a koalíciós pártok választási győzelme mindenképpen garanciát jelent arra, hogy az oktatásban elindított reformok folytatódnak.

Az oktatási miniszter erről szombaton, Siófokon, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tagjaival folytatott zártkörű megbeszélt megelőzően mondta az MTI-nek. “Nem az én feladatom harcolni ezért” – mondta azzal kapcsolatosan, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban jelezte: a koalíció győzelme esetén szocialista politikusra bízná az oktatási tárca vezetését.

“A reformot folytatni kell, ez az SZDSZ-nek eltökélt szándéka” – hárította el a személyét érintő további kérdést Magyar Bálint, mondván, ez a lényegi kérdés. Emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben a “legradikálisabb reformfolyamat” indult el magyar felsőoktatásban. “Ezt nem hogy megakasztani kell, hanem kibővíteni, kiterjeszteni” – hangsúlyozta. Szerinte az, hogy a koalíció pártjai nyerték meg a választást, egyfajta biztosíték arra, hogy nem fordítják vissza a folyamatot. A kérdés csak az, hogy hasonló marad-e a lendület.

Vannak ellentétek

Schőberl Márton, a HÖOK elnökségi tagja az MTI-nek beszélt néhány sarkalatos kérdésről, amelyekről a tárcával ellentétes a véleményük. Ezek közül kiemelte, hogy a felsőoktatási intézményekben létrehozott gazdasági tanácsokban a hallgatóknak nincs érdekképviselete.

Méltánytalannak tartják azt is, hogy a szeptemberben bevezetendő új típusú (három plusz két év) képzés miatt a 2006-ban indult évfolyamokon a hallgatók hátrányba kerülnek. Magyarázatként hozzátette: nekik a meghatározott képzési időn belül teljesíteniük kell a tanulmányaikat, azaz nem halaszthatnak, nem mehetnek külföldre, mert nincs hova visszalépni. Megjegyezte, hogy a HÖOK mindkét kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordult.

Schőberl Márton a tandíj esetleges bevezetéséről úgy nyilatkozott: egy februári megbeszélésen mind a négy parlamenti párt szakpolitikusa egybehangzóan állította, hogy nem lesz tandíj. Ha ez mégis napirendre kerül, akkor a HÖOK minden törvényes eszközt felhasználva tiltakozni fog a bevezetése ellen – mondta a hallgatói önkormányzat elnökségének tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik