Belföld

Orbán: a vidék a tartalék

Az MDF tagok és szavazók kormányváltást kívánó része mellett a vidéki, falusi szavazókra is számít az országgyűlési választások második fordulójában a Fidesz elnöke, aki erről a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című, felvételről sugárzott, műsorában beszélt.

Orbán Viktor úgy véli, van még egy komoly tartalék Szerinte a vidék „tespedt és mozdulatlan”. Úgy értékeli kudarcot vallott abban, hogy a budapesti részvételi arányhoz közelítsék a vidéki részvételi arányt.

Míg a fővárosban 74 százalék volt a részvételi arány az első fordulóban, addig ez vidéken – falvakban – 60 százalék. Hosszabb távon nem lehet, hogy az ország háromnegyed része kizárja magát az ország sorsát meghatározó közös döntésből. E passzivitás okát most még nem ismeri.

Orbán Viktor közölte: az MDF tagok, helyi vezetők, szavazók között sokan vannak, akik a kormányváltás érdekében szavaztak a kisebbik jobboldali pártra. Így e körre szintén számít a második fordulóban.

A politikus miniszterelnök-jelöltségéről való lemondásával kapcsolatban azt mondta: két egyaránt fontos szempontot kellett figyelembe vennie a döntéskor. Ezek a hűség és az áldozat. ”Áldozat abban az értelemben, hogy ne legyek az én személyemnél fontosabb cél elérésének akadálya. Ezért kellett a miniszterelnök-jelöltségtől félre lépnem. Ugyanakkor a hűség, ami azt jelenti, hogy természetesen vezetem tovább a kampányt, vezetem a Fideszt, rám lehet számítani. A következő napokban is az élen megyek, sőt a választások után is lehet rám számítani, mert maradok, és ha van bizalom, én fogom vezeti a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget a jövőben is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik