Szeretettel köszöntöm mindannyiukat!
Engedjék meg, hogy a köszönet szavaival kezdjem. Mondjunk köszönetet mindenkinek, aki rész vett a vasárnapi parlamenti választáson, és részvételével kiállt a magyar demokrácia ügye mellett. Ez szép teljesítmény, amikor az embereket riogatni próbálják. Mondjunk köszönetet azoknak, akik minket tiszteltek meg a bizalmukkal, aki a Fideszre és a magyar szolidaritásra szavaztak. Gratuláljunk azoknak a fideszes jelölteknek, aki már az első fordulóban kiérdemelték a választópolgárok többségének bizalmát! Most 28 választókerületben nyertünk, négy éve csak 20-ban sikerült.
Mondjunk köszönetet az önkénteseknek! Ők voltak, akik munkájukkal erősítették a demokráciát, és nekik köszönhető, hogy még ma is reális esélyünk van a győzelemre. És köszönet mindenkinek, aki a polgári oldal sikeréért dolgozott.
A polgári oldal jól teljesített. Ne feledjétek, hogy tíz napja még minden számítás szerint hátrányban voltunk, de úgy, mint négy évvel ezelőtt a Kossuth tér ismét fordulópontot jelentet. Ott derült ki, hogy vannak még tartalékaink. Ma is vannak még lelki, szellemi és emberi tartalékaink.
Kedves Barátaim!
Budapesten a választási részvétel 74 százalék volt, a falvakban nem haladta meg a 60 százalékot. Itt vannak a tartalékaink.
Vessünk számot higgadtan a helyzettel. Mondjuk ki: könnyebb győzelmet szerettünk volna. Megnyugtató, értékelhető előnyre vágytunk, hogy így indíthassuk a második fordulót. Sokat dolgoztunk, el is fáradtunk, és a jól végzett munka reményében abban bíztunk, hogy a gondviselés majd jutalmazni fogja erőfeszítéseinket. De most sem adatott meg a gyors és könnyű győzelem.
De a helyzet könnyebb, mint 2002-ben volt. 2002-ben csodára lett volna szükség a győzelemhez, ma egy nehéz, de reális célt kell elérnünk. 2002-ben majdnem becsukódott az ajtó, az utolsó pillanatban tettük a nyílásba a lábunkat, hogy újrateremtsük az esélyt. Most az ajtó nyitva áll. A helyzet leegyszerűsödött. Azok fognak belépni az ajtón, akik egyesítik erőiket.
Önök is láthatják, hogy a szocialisták és a szabad demokraták már megállapodtak egymással. De még így sem győzhetnek. Csak akkor győzhetnek, ha mi nem tudunk megállapodni egymással. Az fog belépni az ajtón, aki képes megállapodni a társaival. Ha megállapodunk, akkor mi fogunk győzni éppúgy, mint 1998-ban. HA megállapodunk, akkor győzni fogunk, mert jóval több mandátumot szerezhetünk a második fordulóban, mint az ellenfeleink.
Mi készen állunk a megállapodásra, felülemelkedünk minden önös, egyéni és pártszemponton. Az ország és a haza érdekében kell megállapodnunk. Meg kell állapodnunk a rendszerváltás közös múltja miatt, hiszen a múlt kötelez. Meg kell állapodnunk a jelen miatt, mert Magyarország és polgárai komoly bajban vannak. Az államadósság elönt bennünket, a munkanélküliség megállíthatatlanul nő, az egészségügyi vagyont és a földet el akarják adni, megszorító csomag van a láthatáron. És meg kell állapodnunk a jövő miatt is. Saját gyermekeink miatt, mert a kérdés, hogy lesz-e itthon jövőjük vagy külföldre kell menniük, ha boldogulni akarnak. Meg kell állapodnunk tehát a múlt, a jelen és a jövő miatt.
Az összefogásnak megvannak az alapjai. Mindannyian együtt dolgoztunk a rendszerváltásért, volt, hogy közösen kormányoztunk, közösek kereszténydemokrata értékeink. Közösek a jövőre szóló terveink: hiszen védeni akarjuk a magyar vidéket és a gazdákat, támogatni akarjuk a magyar vállalkozókat, szívünkön viseljük a határon túli magyarok sorsát, és gátat akarunk vetni a kíméletlenségnek, az arroganciának és a kíméletlen hatalomvágynak. Minden okunk megvan arra, hogy megállapodjunk.
Emlékezzetek arra, hogy ami szövetségünk sikereit mindig ellenszélben versenyezve, hátrányból érte el. Nekünk, a rendszerváltó demokratikus ellenzéknek mindig többet kell tennünk a győzelemért. Többet és keményebb kell dolgoznunk a céljainkért, mint másoknak. Így volt ez 1988-ban, amikor a Fidesz megalakítottuk. Így volt 1990-ben, amikor mindenki azt mondta, nem jutunk be a parlamentbe, és mégis bejutottunk. Így volt ez 1994-ben, amikor szétesett, és már leírták a jobboldalt. Így volt ez 1998-ban az első forduló után, amikor vesztésre álltunk. Így volt 1998 és 2002 között, amikor azt mondták, úgysem tudjuk végrehajtani a programunkat, nem lesz Széchenyi Terv, nem lesz Nemzeti Színház, úgysem tudjuk újjáépíteni a Bereget. És mi mégis mindent megcsináltunk. 2002 után is azt mondták, hogy a mi szövetségünket nem lehet újjáépíteni. Nézzetek körül, a szövetségünk erősebb, mint valaha.
Egyszer mondták 18 év alatt, hogy mi vagyunk az esélyesek, a 2002-es választások első fordulójában. El is vesztettük a választásokat.
A helyzet úgy áll, hogy nekünk nincs hova visszavonulnunk. Az ország nyakig úszik az adósságban, a költségvetés romokban, a gazdák kivéreztetve, a munkanélküliség nő, a magyar vállalkozók pedig alárendeltek saját hazájukban. A felvett kölcsönök, száz- és ezermilliárdok eltűntek.
Nekünk nincs hová hátrálnunk. Ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek, és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk, és ha nem állunk ki mindenért, amiben hiszünk, akkor Magyarország az ő játékszerükké fog válni. Ezt nem engedjük!
Kedves Barátaim!
Tegnap többet tettünk, mint legutóbb, de még nem tettünk eleget. Azt kell elérnünk, hogy két hét múlva együtt szavazzanak a kormányváltásra azok, akik valaha a rendszerváltáskor a demokratikus ellenzéket támogatták, azok, akik most az MDF-re szavaztak, azok, akik kereszténydemokrata meggyőződésűek. Meg kell mozdítanunk a magyar vidéket és a magyar gazdákat, az ő sorsuk a tét, nélkülük nem tudjuk őket megvédeni. El kell érnünk az első szavazókhoz, mert most vasárnap a fiatalok nem mentek elegendő számban szavazni. El kell nekik mondani: a hazátoknak szüksége van rátok, gyertek el.
Valójában nem csak a rendszerváltó pártok vezetőinek kell megállapodniuk, hanem elsősorban a szavazópolgároknak. Arra kérlek benneteket, ne legyetek szomorúak azért, mert nem sikerült nyerni már az első fordulóban. Tudjátok, nem mi döntjük el, hogy hány próbatételt kell kiállnunk, de mi döntjük el, hogy a soron következő próbatétélt vállaljuk-e vagy lesurranunk a pályáról. A próbatétel arra jó, hogy megmérje elszánásunk mélységét, és előhozza belőlünk, ami bennünk van. Ha erő van, a hitet, ha hit van, a hitet, ha kicsinyhitűség és csüggedés van, akkor azt. Még a hívő ember is hiába imádkozik a győzelemért, ha a lelke mélyén reménytelen. Ha valaki esőért imádkozik, legyen nála esernyő. Csak így, minden tőlünk telhetőt megtéve tudunk győzni. Keressük elő az esernyőt, mert eső lesz!
Kedves Barátaim!
Higgyétek el, mindez nekem is próbatétel. Én is örülnék neki, ha könnyebb lenne. De nem az. És mi nem vagyunk, nem lehetünk a meghátrálás emberei. Én sem leszek az. Én maradok. Fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Ez a nemzet és ez az ország a mi hazánk. Meg kell tennünk érte mindent, ami tőlünk telik. Nekünk azoknak kell lennünk, aki nem futnak el, azoknak kell lennünk, akik maradnak. Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, az örömben és a munkában. Én az elkövetkező két hétben és a következő négy évben is harcolni fogok. Harcoljatok Ti is!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
