Belföld

Hiller: nem bízzuk a véletlenre

Országjárásba kezdenek az MSZP vezető politikusai: ellátogatnak abba a száztíz választókerületbe, ahol lesz második forduló – jelentette be Hiller István.

„A választási győzelmet nem bízzuk a véletlenre. Gyurcsány Ferenc és jómagam, illetve a szocialista párt vezetői a következő szűk másfél hétben el fogunk menni mind a száztíz választókerületbe, ahol lesz második forduló” – fogalmazott Hiller István, hozzátéve, hogy a közös országjárás szerdán kezdődik. Az MSZP elnöke elmondta: az SZDSZ-szel hétfőn kötött megállapodás arra is kiterjed, hogy a kampány további részében liberálisok és szociáldemokraták együtt kampányolnak, ezért Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke több választókerületet is együtt keres fel.

Az országjárás során naponta hét-nyolc települést keresnek fel. „Nem fogunk harcolni, nem készülünk háborúra, mert a háború a rombolásról szól, mi meg építkezni akarunk” – hangsúlyozta a politikus. Mint mondta, az építkezéshez béke és nyugalom kell, ezt pedig az MSZP vezette koalíció tudja biztosítani az országnak. A választókerületekben el fogják mondani, mi az, amit megvalósítanának, mi az, ami szerintük előre viszi az ország és a nemzet ügyét. Közölte: Magyarország a következő években annyi pénzt fordíthat az ország építésére, mint korábban soha. Szerdán Hiller Bács-Kiskun megyébe látogat, és az ő programjain is részt vesznek majd SZDSZ-es politikusok.

Az MSZP elnöke szerint ma már a Fideszben is tudják, hogy megbukott Orbán Viktor politikája. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz elnöke azzal kampányolt heteken át, hogy programját 3,2 millió ember írta. „A Fidesz állítólagos programírói közül minden harmadik úgy döntött, hogy nem bízná Orbán Viktorra az ország vezetését” – fogalmazott a pártelnök. Úgy vélte, a Fidesz programot keresett a támogatókhoz, az MSZP támogatást kért a programhoz. Megbukott Orbán Viktor „egy a tábor, egy a zászló” politikája is a jobboldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik