Belföld

Ragasztóztak és fenyegettek

Egyre több helyről jelentenek a választásokkal összefüggő törvénytelenségeket.

Életveszélyesen megfenyegették és szidalmazták az MSZP aktivistáját tanú jelenlétében a Fidesz szórólapot osztogató aktivistái Hajdúböszörményben – közölte az MTI-vel vasárnap Gyulai Sándor, a Hajdú-Bihar megyei 9-es számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság elnöke.


A bizottság jogszabálysértőként értékelte midnezt, és kezdeményezte a hajdúnánási rendőrkapitányság eljárását.


Gyulai Sándor arról is beszámolt, hogy a Fidesz kifogása alapján a bizottság megállapította, kampánycsendet sértett a Hajdúnánási Városi Televízió, amely vasárnap reggel egyik műsorában fizetett politikai hirdetésként sugározta az MSZP kampányfilmjét.

Jogszabályt sértettek azok a fideszes aktivisták is, akik a kampánycsend beállta előtti órákban Hajdúnánáson rácsapták a gépkocsi ajtaját és befröcskölték a náluk lévő ragasztóval azt az MDF-es képviselőjelöltet, aki felkérte őket, hogy ne ragasszák felül a plakátjait. Ebben az ügyben is indult rendőrségi eljárás.


Nagyatádon egész más jellegű bejelentések érkeztek. Itt ugyanis többen kifogásolták, hogy nem kaptak borítékot, ezt azonban hivatalosan az urnák zárásáig nem jelentették a helyi választási bizottságnál – közölte a területi választási bizottság az MTI-vel.


A szavazatszámláló bizottság néhány tagja felvetette, hogy boríték nélkül dobják be a szavazólapokat a választók, amit megtehetnek, de csak saját akaratukból, borítékot azonban, akárhogy is döntenek, kapniuk kell – mondta Kálmán Katalin, a területi választási iroda munkatársa. Tájékoztatása szerint erre felhívták a szavazatszámláló bizottság figyelmét, ezt követően nem értesültek ilyen panaszról.


A Békés megyei Tótkomlóson összecserélték két választókerület szavazólapjait. Győrben, az egyik szavazókörben 18 szavazónak csak az egyik szavazólapot adták át. Pécsett és Szigetváron új plakátok kirakásával sértettek kampánycsendet – jelentette a Magyar Rádió.


A Békés megyei Tótkomlóson összecserélték két választókerület szavazólapjait. Az egyik párt kampányfőnöke tett bejelentést a bizottságnál, amely a szavazás lezárása után vizsgálja ki az esetet Tótkomlóson.

A tolnai Kapospulán le kellett cserélni egy szavazatszámláló bizottsági tagot. A delegált képviselőről, aki aláírta az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szavazás megkezdése után kiderült, hogy az egyik párt tagja – közölte a helyi választási iroda vezetője a Magyar Rádióval.

Győrben, a 2-es számú egyéni választókerület egyik szavazókörében 18 szavazónak csak az egyik szavazólapot adták át. Szórádi Sándorné, az érintett választási bizottság elnöke közölte, hogy az állampolgároktól nem érkezett kifogás, a szavazatszámláló bizottság kért tanácsot a választási irodától, miképpen lehet korrigálni a figyelmetlenséget. Az a döntés született, hogy ha a választópolgárok visszamennek, jegyzőkönyv rögzítése mellett megkapják az egyéni jelölteket tartalmazó szavazólapot, és pótlólag szavazhatnak a győri választókerületben.

A Vas megyei Náraiban kicsempészett a szavazóhelyiségből egy üres listás szavazólapot egy férfi, az esetet jegyzőkönyvben rögzítették – közölte az érintett szavazatszámláló bizottság elnöke. Miután leleplezték a férfit, elismerte, hogy valóban magánál tartotta az ívet, azt azonban nem árulta el, hogy mi volt a szándéka ezzel. Mivel a visszaélés nem valósult meg, a férfi új szavazólapot kapott, amelyet be is dobott az urnába – közölte a szavazatszámláló bizottság elnöke. A Vas megyei esetről a helyi választóbizottság dönt majd.

Ugyancsak Vasban, Celldömölkön a szavazólapjait lobogtatva távozott egy férfi a választási körzetéből, miután aláírta a névjegyzéket és átvette az íveket. A történtekről a szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvet vett fel, és a testület tagjai később úgy határoztak, hogy rendőrségi feljelentést is tesznek.

Több mint tíz bejelentés érkezett a kampánycsendben elkövetett plakátragasztásról, -letépésről és szórólap-terjesztésről a miskolci egyéni választókerületi irodához.

Baranyában, Pécsett és Szigetváron is kampánycsendet sértettek azzal, hogy szombaton éjszaka új plakátokat raktak ki, illetve a riválisok választási anyagát ragasztották át, csúfították el – közölte a területi választási bizottság elnöke.

Hajdú-Bihar megyében a szavazatszámláló bizottságokhoz 11 kifogás érkezett.

Szekszárdon egy férfi jelezte a Tolna Megyei Választási Bizottságnak, hogy délután kapott egy sms-t, amelyben az állt, hogy menjen el szavazni, mert esetleg rajta múlik az egyik, természetesen az sms-ben megnevezett párt győzelme. A bejelentésről a Tolna Megyei Választási Bizottság tárgyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik