Belföld

Orbán: “Harcolni fogunk!”

Orbán Viktor a Fidesz választási központjában megtartott beszédében további küzdelemre ösztönözte híveit. "Az nevet a végén, aki utoljára nevet" - jelentette ki a pártelnök.

Orbán a beszédében köszönetet mondott a Fideszre szavazóknak és az aktivistáknak valamint gratulált az első fordulóban bejutott képviselőknek.


A kialakult helyzetet úgy értékelte, hogy egy vesztesnek tűnő állást sikerült döntetlenre fordítani és ezzel nyitottá tenni az esélyt a győzelemre. Orbána kiemelte, hogy az első forduló után 109 parlamenti mandátum maradt függőben, aminek a sorsa a második forduló után dől el. Ebből minimum 75 mandátumot kellene megszereznie a Fidesznek, annyit, mint a 2002-es választásokon.


Orbán hozzátette: „reális esélyünk van a győzelemre”. A pártelnök a beszéde végén hétfőn 16 órára a Várba hívta híveit. Mint mondta: onnan indul a második félidő. „Az nevet a végén,…aki utoljára nevet” – tette hozzá akadozva.


Végezetül a Fideszes híveket arra ösztönözte, hogy gondolják végig a következő két hetet és hozzátette: harcolni fognak és mindent meg is tesznek a győzelemért.


Orbán a sajtótájékoztatót követően kijelentette: a Fidesz megkeresi az MDF-et és megállapodnak abban, hogy milyen koalíciós együttműködést alakítsanak ki.


Orbán Viktor beszédét követően az összegyűltek kis csoportokban latolgatták a Fidesz második fordulós esélyeit, majd szokatlanul rövid idő után szinte mindenki elhagyta az újpesti REKK-et. Fél órával a beszéd elhangzása után már csak 10-20 ember beszélgetett ott, ahol Orbán Viktor a második forduló esélyeit latolgatta hallgatósága előtt – jelentette az FN helyszíni tudósítója.


Kifütyülték Gyurcsányt


Gyurcsány Ferenc Köztársaság téri beszédét az újpesti Fidesz-kampányközpontban is figyelemmel kísérték az összegyűlt szimpatizánsok. A miniszterelnök beszédét többször kifütyülték, amikor pedig Gyurcsány a Battyhány Örökmécseshez hívta a szocialistáknak szurkolókat, a REKK nagytermében összegyűltek hangos fújolásba kezdtek.


Még nyitott a verseny


Még nyitottnak látta a versenyt Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a szavazatok 96 százalékának összegzése után, este 11 óra körül.


Úgy fogalmazott: nagyon “pengeélen táncol a dolog”. A Fidesz alelnöke hozzátette: az MDF bejutása örömteli meglepetés, különösen annak fényében, hogy az SZDSZ átlépte a parlamenti küszöböt.


Megérkezett Orbán


Kilenc óra helyett háromnegyed 11 körül megérkezett Orbán Viktor a Fidesz választási központjába. Munkatársai sajtótájékoztatót ígértek, időpontot azonban nem tudtak mondani. Annyi biztos, hogy csak azt követően fog szólni, hogy Gyurcsány Ferenc megtartotta a saját sajtótájékoztatóját.


Rogán gratulált az MDF-nek


Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke gratulált az MDF-nek ahhoz, hogy a konzervatív párt bejutott a parlamentbe; a kormányváltás érdekében a Fidesz tárgyalást kezdeményez a konzervatív párttal.


Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kezdeményezni fogja-e az együttműködési tárgyalásokat, a politikus azt mondta: “teljesen természetesen”. A Fidesz kampányfőnöke hozzátette: az MDF ugyanúgy a kormányváltás oldalán áll, mint ők, és “szükség van arra, hogy egy együttműködéssel a második fordulóban azoknak az akaratát tudjuk érvényesíteni, akik kormányváltást akarnak Magyarországon, és ők ma többen vannak”.


Szurkolunk az MDF-nek


„Szurkolunk az MDF-nek. Együtt képesek leszünk megcsinálni a kormányváltást” – mondta Rogán Antal, az MTV tudósítójának, közvetlen az előtt, hogy az MDF fél tíz után nem sokkal átlépte volna a bűvös 5 százalékos határt.


A Fidesz kampányfőnöke szerint az összes pártra leadott szavazatok alapján többen akarnak kormányváltást.


Szjjártó Péter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két forduló közötti kampány nem lesz durva, és megígérte, az ellenzéki párt mindent meg fog tenni, hogy kormányváltás legyen – írja az Index.


Csökken a lelkesedés


Ahogy fordult a kocka a feldolgozottság növekedésével az MSZP javára, úgy válik egyre ritkábbá a Fidesz rendezvényén az üdvrivalgások száma – jelentette a FigyelőNet tudósítója a helyszínről 21.40-kor.


A nagyteremben a szemek a kivetítőre tapadnak, a helyszínen lévő meghívott Fidesz-szimpatizánsok felváltva a HírTV és az M1 adásából tájékozódnak.


Az emberek egymást bíztatják, „Nem kell elkeseredni” – mondja a mobiltelefonjába egy idősebb, idegen akcentussal beszélő szimpatizáns.


A felfokozott hangulatban többen az MDF bekerülésének szurkolnak. „Sok múlik rajtuk” – mondja egy másik résztvevő.


Szijjártó Péter is azon a véleményen van, hogy sok múlik az MDF-en. Kérdésünkre, hogy van-e már forgatókönyv valamiféle együttműködési foratókönyv arra az esetre, ha az MDF is bekerül a Parlamentbe, azt mondja:”Várjuk meg a végeredményt, addig kár volna bármit elkiabálni.”


Schmitt: vezet a Fidesz


“Az biztos, hogy a jelenlegi feldolgozottság mellett a Fidesz vezet” – hangsúlyozta a szavazatok valamivel több, mint felének feldolgozásakor Schmitt Pál, a párt alelnöke az MTI-nek a párt választási központjában, az újpesti REKK Centerben.


A Fidesz elsősorban abban az óriási mennyiségű munkában bízhat, amit az önkéntesek, a tagozatok, a polgári körök elvégeztek – mondta Schmitt Pál, a párt alelnöke az MTI-nek.


Jakab István, a Fidesszel szövetséges MAGOSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: ugyan korainak tartja az eredmények elemzését, de tudja, hogy a választópolgárok a jelenlegi helyzet ismeretében változtatni akarnak. “Számomra az eredmény nem kétséges” – tette hozzá.


Nagy a nyüzsgés a Rekk-ben


Bár a négy évvel ezelőtti, Millenáris parki összejövetelhez képest szolidnak nevezhető a nyüzsgés az újpesti REKK-ben, azért a szervezők kitettek magukért. A háromemeletes egykori múzeum környékét és minden emeletét a Fidesz iránt érdeklődő közönség foglalja el.


Az FN helyszíni tudósítójának első benyomásai szerint a meghívóval nem rendelkező látogatók az épület előtti, utcán felállított, többnyire a HírTV adásait sugárzó kivetítőn követhetik a választást övező eseményeket, a hosszú padsorok mellett büfésor fogadja a Fidesz-szimpatizánsokat. A hosszú padsorokban néhány száz ember kíséri figyelemmel az adást.


Az épület három emeletéből a középső nagyteremben várakoznak a meghívott vendégek, a jól ismert Fidesz-támogató közéleti személyiségek. A vendégeket bőséges tálakból falatozhatnak, a legnépszerűbbnek a kolbászsütöde bizonyult.


A vendégeket azonban sokkal inkább a közvéleménykutatók exit poll adatai és a belső termekben ugyancsak kivetítőn követhető HírTV-s híradások kötik le.


Az alagsori teremben egyelőre pangás van, a felső sajtóemeleten pedig számtalan ministúdióban készülnek az interjúk az éppen sajtótájékoztatót tartott Szíjjárrtóval és Selmeczivel.


A párt vezetői, ismert politikusai közül Deutsch-Für Tamás, Rogán Antal, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Farkas Flórián mutatkozott a sajtó számára; Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök-jelölt valószínűleg 21 óra tájban érkezik, addig családjával van.


A választási központban megjelent többek között Jakab István, a Fidesszel szövetséges Magosz elnöke, Pitti Katalin operaénekes, Balázs Fecó zenész, a Szekeres Pál vívó olimpikon, Rákay Philip, a Fidesz rendezvényeinek állandó szóvivője és Grosics Gyula, az egykori Aranycsapat focistája is.


Sok volt a csalás


A Fidesz 19.30-kor, a szavazóurnák lezárása után megtartott sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője örömét fejezte ki a magas részvételi arány miatt. Mint mondta, az eddigi részvétel felülmúlja a korábbiakat: a 2002-est kivéve magasabb a részvételi arány, mint az eddigi bármelyik országgyűlési választáson és az európai parlamenti választáson volt.

Tömeges választási csalásokról és kampánycsendsértésről beszélt viszont Szijjártó Péter, a Fidesz másik szóvivője. Úgy vélte, Budapest két választókörzetében, Mátészalkán és Esztergomban láncszavazást észleltek, több településre buszokkal szállították a szavazókat.


A szóvivők szerint az MSZP sms-ben buzdította voksolásra a polgárokat, valamint aktivistái a választói névjegyzékkel járták az utcákat. Az SZDSZ-t azzal vádolták, hogy a Liberálisok Háza egész nap nyitva volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik