Belföld

Kuncze: megfelelő a részvételi arány

Az SZDSZ elnöke megfelelőnek nevezte a választások első fordulójának vasárnap délután fél hatkor közzétett 61,72 százalékos részvételi arányát.

Kuncze Gábor az MTI-nek elmondta: a közvélemény-kutatások alapján arra számítottak, hogy alacsonyabb lesz a választási részvétel, mint 2002-ben. A pártelnök közölte, hogy 65-70 százalék közötti részvételt vár, ami még jó az SZDSZ-nek. Hozzátette: az, hogy Pest megye és Budapest szavazói a legaktívabbak, javíthatja a liberális esélyeket.

Horn Gábor kampányfőnök a részvételi arányról azt mondta: “ez az SZDSZ-nek jó, ez azt jelenti, hogy sokan elmentek szavazni, de nincs az a háborús helyzet, kormányváltó hangulat, mint ami 2002-ben volt”.

A budapesti Városház-parkban felépített Liberálisok Háza előtti téren sörsátrat állított az SZDSZ, ide várják mindazokat, akik a liberális párttal közösen kívánják kivárni a választási eredményeket. Ők kivetítőn figyelhetik a televíziós tudósításokat. A választás estéjén a Summer Jazz Trió játszik a liberálisoknak.

Az SZDSZ internetes oldalán tette közzé a választási estére szóló meghívóját, amelyen Minden egyes szavazat számít! felirat alatt Kovács Pisti hasal, lábát lóbálva, állát egy focilabdára támasztva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik