Belföld

Kuncze: erős, mozgósító kampánnyal készülünk

Az SZDSZ hétfőn megkezdi a második forduló előtti együttműködésről szóló tárgyalásokat a szocialistákkal – közölte a liberális párt elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón.

Kuncze Gábor elmondta: a második fordulóra nagyon erős, mozgósító kampánnyal készülnek azokban a választókörzetekben, ahol a jelöltjeik „állva maradtak”.

A pártelnök szerint az egyéni választókörzetek eredményei alapján nagyon nagyok a tartalékok mind az SZDSZ-nél, mind az MSZP-nél, ezért a két párt koalícióban tudja folytatni. A koalíciós tárgyalások majd csak az országgyűlési választások végeredményének ismeretében kezdődhetnek meg – jelentette ki kérdésekre válaszolva.

Hangsúlyozta, hogy az SZDSZ átlépte a 6 százalékot a parlamenti választások első fordulójában, ami azt jelenti, hogy erősebben került ki a választásból, mint négy évvel ezelőtt.
Kuncze Gábor köszönetet mondott minden liberális szavazónak, „lakjon akár a legkisebb faluban vagy a legnagyobb városban”, és hozzátette, hogy ezt az eredményt Budapest hozta az SZDSZ-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik