Belföld

A Fidesz tömeges választási csalást emleget

Tömeges választási csalásokról és kampánycsendsértésről beszélt Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Úgy vélte, Budapest két választókörzetében, Mátészalkán és Esztergomban láncszavazást észleltek, több településre buszokkal szállították a szavazókat. Az MSZP és az SZDSZ cáfol, az OVB sem tud csalásról.

A szóvivő szerint az MSZP SMS-ben buzdította voksolásra a polgárokat, valamint aktivistái a választói névjegyzékkel járták az utcákat. Az SZDSZ-t pedig azzal vádolták, hogy a Liberálisok Háza egész nap nyitva volt.

Gál J. Zoltán: az MSZP nem sértett kampánycsendet

A kampánycsend megsértésére, illetve állítólagos választási csalásokra vonatkozó Fidesz-vádakra reagálva Gál J. Zoltán hangsúlyozta: az MSZP nem sértett kampánycsendet, a választás tiszta és törvényes volt. „Úgy látszik, a Fidesz már a közvélemény-kutatások adatait is újra akarja számoltatni” – tette hozzá Gál J. Zoltán.

A Fidesz által említett kör-sms-ekkel kapcsolatban a kampányfőnök úgy vélte, az sem bizonyított, hogy azokat az MSZP küldte. Gál J. Zoltán hozzátette, ő maga is kapott ilyen sms-t, de egy biztos, a kampánycsendet az MSZP nem sértette meg.

SZDSZ: szemenszedett hazugság

Szemenszedett hazugságnak nevezte Horn Gábor a Fidesz vádját, amely szerint vasárnap egész nap nyitva volt a Liberális Ház. Mint mondta, este hétkor nyitott ki a városház-parki liberális központ. Ez időpont előtt néhány perccel csak a sajtó képviselőit engedték be, hogy beszereljék a technikai eszközöket.

Az OVB nem tud csalásról

Vasárnap egyetlen párt sem tett hivatalos bejelentést választási csalás gyanújával – jelentette a köztévé tudósítója az Országos Választási Bizottság székhelyéről. A nap folyamán csak állampolgári bejelentések érkeztek a testülethez, amely vasárnap csak a választás menetét befolyásoló panaszokkal foglalkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik