Belföld

Ellentétes eredmények a közvélemény-kutatóknál

A Szonda Ipsos és a Medián utolsó napokban készített kutatásai eredményei alapján az MSZP nyerte az országgyűlési választások első fordulóját, és három párt juthat a parlamentbe - adta hírül a Magyar Televízió. A Tárki és Századvég exit poll adatai viszont a Fidesz előnyét mutatják.

Ami változott

Új jelenségként értékelte Závecz Tibor azt, hogy a fiatalok körében korántsem olyan magas a Fidesz támogatottsága, mint korábban volt. Az MSZP-nek a kampány utolsó intenzív szakaszában sikerült megfognia a fiatalokat. Szintén újdonság, hogy az értelmiségi szavazók igen megosztottak a két nagy párt között.

A Szonda Ipsos és a Medián elmúlt napokban végzett és a kampánycsend után azonnal közzétett kutatási eredményei MSZP-fölényt valószínűsítenek az első fordulóban. A Tárki által készített exit poll adatok ezzel szemben Fidesz-előnyt regisztráltak.

Szonda: 44-42 az MSZP javára

A Szonda Ipsos adatai szerint listán az MSZP 44, a Fidesz-KDNP pedig a szavazatok 42 százalékát szerezte meg. Az SZDSZ 5,1 százalékot kapott, így valószínűleg bekerülhet a parlamentbe, az MDF-re viszont csak 4,2 százaléknyi szavazó adta a voksát az exit poll adatok szerint. A Szonda Ipsos elmúlt két napban végzett felmérésének eredményeit a Magyar Televízióban tették közzé vasárnap 19 órakor.

Medián: 46-41 az MSZP javára

A Mediánnál hasonló arányú eredményt hoztak az első felmérések: az MSZP 46, a Fidesz-KDNP 41, az SZDSZ 5,5, az MDF pedig 4,7 százalékot szerzett. A többi párt együttesen 3 százaléknyi szavazatot kapott. A háromezer fős, országos, személyes megkérdezésen alapuló felmérést péntek délutántól szombat estig végezték. A közvélemény-kutató cég felmérésének “valószínű listás” eredményét vasárnap 19 órakor a Magyar Televízióban ismertették.

A Szonda előrejelzése szerint ma 84 egyéni mandátum sorsa fog eldőlni, ebből 47-et az MSZP, 37-et pedig a Fidesz szerezhet meg, a kispártok egyet sem. A Mediánnál az összesen 65-re becsült egyéni mandátumból 45 az MSZP-é, 19 a Fideszé, és egy az SZDSZ-é lesz.

Az első fordulóban eldőlt összes mandátumok pártonként: MSZP 119, Fidesz-KDNP 106, MSZP-SZDSZ 3; ez összesen 228 mandátum.

Gallup: kétpárti parlament

Kétpárti parlamentet és Fidesz-KDNP előnyt prognosztizál a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérésében, amelyet vasárnap este tett közzé a közvélemény-kutató cég. A Gallup március 31-április 4. között 2020 embert, április 5-én és 6-án Budapesten 755; végül április 7-én, pénteken este 1017 szavazópolgárt keresett meg telefonon.

A Gallup három felmérése eredményének adataiból azt prognosztizálja, hogy – a szavazásra jogosultak 65 százalékának részvétele mellett – a Fidesz-KDNP a listára leadott szavazatoknak 45-46 százalékát szerzi meg az első fordulóban. Ugyanez az MSZP esetében 43-44 százalék.

A Gallup előrejelzése szerint az SZDSZ 4-4,5 százalékot, az MDF 3 százalékot, míg a MIÉP-Jobbik a Harmadik út 2 százalékot szerez.

A Gallup tapasztalata szerint a Fidesz a kampánycsend előtti napon nagyon aktív volt, hiszen a megkérdezettek közül minden ötödik ember azt mondta, a párt aktivistái péntek estig személyesen megkeresték. Az MSZP esetében ezt csupán minden huszadik személy mondta.

A felmérés szerint az SZDSZ a fővárosban 9 százalékot szerez, ám a vidéki gyengébb szereplés miatt ez kevésnek bizonyul.

Fidesz-előny a Tárkinál

Fidesz-előnyt és az SZDSZ bejutásával hárompárti parlamentet prognosztizálnak a Tárki exit poll adatai, a közvélemény-kutató cég felmérését a tv2 kereskedelmi televízió tette közzé vasárnap 19 órakor. A szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint az 5224 megkérdezett 45 százaléka a Fidesz-re (2344), 43 százaléka az MSZP-re (2230), 6 százaléka az SZDSZ-re (332), 4 százaléka az MDF-re (232), 2 százaléka a MIÉP-Jobbik-ra (86) szavazott.

Századvég: Fidesz előny, SZDSZ a parlamentben

A Századvég vasárnap a szavazófülkéből kilépők megkérdezésén alapuló exit poll felmérése szerint a Fidesz-KDNP szerezheti meg a szavazatok 44,9 százalékát, míg az SZDSZ a harmadik parlamentbe jutó párt.

A Duna Televízióban közzétett felmérés szerint a Fidesz-KDNP szerezheti meg a szavazatok 44,9 százalékát, míg az MSZP 39,1, az SZDSZ pedig 6,4 százalékot.

Nem szerezte meg a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot a Századvég felmérése szerint az MDF.

Nőtt az MDF támogatottsága

A Magyar televízió által megszólaltatott elemzők szerint érdekesen alakult az MDF támogatottsága az utolsó napokban. Hann Endre véleménye szerint a két tévévita az MSZP felé billentette az addigi holtversenyt. A négypárti vitát Hann Endre és Závecz Tibor szerint is Dávid Ibolya nyerte, ezt követően ugyanis mérhetően nőtt az MDF támogatottsága. A Szonda szerint különösen Budapesten, Bács-Kiskunban és Hajdú-Biharban magas a párt támogatottsága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik