Belföld

Levelet kaptak a leendő képviselők a Kendermag Egyesülettől

A következő parlamenti ciklus képviselőitől kér segítséget a nemzeti drogstratégia megvalósításához, a büntetőpolitika reformjához a Kendermag Egyesület, amely vasárnap Budapesten demonstrált.

A drogliberalizációért küzdő civil szervezet mintegy hetven aktivistája a Pesti Kerületi Bíróság épületétől a Képviselői Irodaházhoz vonult, ahol az egyesület nevében néhányuk 386 levelet helyezett letétbe az áprilisban megválasztandó országgyűlési képviselők részére.

A petícióban arra kérik a leendő képviselőket, hogy “munkájuk során segítsék elő az előítéleteken alapuló büntetőpolitika reformját és a nemzeti drogstratégia elveinek megvalósulását” – mondta el az MTI-nek Juhász Péter, a Kendermag Egyesület szóvivője. Véleménye szerint a képviselőket pártpolitikai megfontolás vezérli a drogprobléma kezelésénél. Holott – mutatott rá – olyan szakmai megoldásra lenne szükség, amelyet 2000-ben a nemzeti drogstratégiában lefektettek, ezt el is fogadta a parlament, mégsem valósult meg belőle semmi.

A tüntetést erős rendőri biztosítás kísérte. Szervezett ellentüntetés nem zavarta meg a demonstrációt, mindössze egy magánember tiltakozott a felvonulás ellen.

A demonstrációt követően Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta, jó ötletnek tartja a Kendermag Egyesület kezdeményezését. A politikus szerint a képviselők többsége valóban nem szakmai alapon alakítja ki álláspontját a drogkérdésben. Ez a kérdés nagyon nagy indulatokat kavar – közölte Gusztos Péter. Hozzátette, teljesen természetes, hogy a szülők semmitől sem félnek jobban, mint attól, hogy gyerekeik kábítószerrel kerülnek kapcsolatba. Ugyanakkor túlzott szerinte az a megállapítás, hogy a politikusok csak a szavazatszerzést tartják szem előtt, amikor a drogkérdésben megfogalmazzák véleményüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik