Belföld

Orbán: a nyolcvanas évek útján járunk

A magyar állam ma rossz úton, a nyolcvanas évek útján jár – jelentette ki Orbán Viktor országjáró kampánykörútja kecskeméti állomásán.

A Fidesz elnöke, a szövetség miniszterelnök-jelöltje kijelentette: akkor is azt mondták, amit most: vannak problémák, de minden jó irányba megy, mígnem a kilencvenes évek elejére összeomlott a hitelekre épített magyar gazdaság. Orbán Viktor összeomló kártyavárhoz hasonlította a magyar gazdaság rendszerváltás utáni helyzetét, melyben “a Kádár-rendszer utolsó elfogadható vívmányát is elvesztettük”, mert ha rosszul fizető állásunk volt is, de legalább mindenkinek volt valamilyen állása.

A miniszterelnök-jelölt több mint ötezer ember előtt beszélt Kecskemét történelmi főterén, a Kossuth-szobor szomszédságában.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kormány által felvett hiteleket “az állam veszi fel, de visszafizetni aztán nekünk kell, mert tőlünk vonják el azt a pénzt”. Orbán szerint nem szolidáris a magyar állam a saját polgáraival azért sem, mert olyan adórendszert működtet, amely vállalkozásellenes, elsősorban a kisvállalkozásokat sújtja, “családellenes és magyarellenes”. Nem a magyar vállalkozásokat támogatja, és nem ismeri el az adóban a gyermeknevelés költségét sem – tette hozzá.

Vidékellenesnek nevezete a kormány intézkedéseit, a posták bezárását, az általános iskolák elsorvasztását, és azt, hogy újra “bekörzetesítsék” a kistelepüléseket. A vidékellenes kormány helyett egy olyanra van szükség, mely érti és megvalósítja azt, amit a vidéki emberek szeretnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik