Belföld

Rogán: kormányváltó hangulat van kialakulóban

A szentendrei és a mosonmagyaróvári időközi választások előválasztások voltak, és „ezeken az előválasztásokon a Fidesz jelöltjeinek sikere azt bizonyítja, hogy Magyarországon kormányváltó hangulat van kialakulóban” – közölte Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke.

Mint mondta, három héttel az országgyűlési választások előtt az emberek elégedetlenek a kormány munkájával és teljesítményével. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök közvéleménykutatást többször is tudott nyerni az elmúlt másfél évben, de választásokat nyerniük még ezidáig nem sikerült – mondta.


Rogán Antal az újságíróknak is bemutatott adatok alapján kijelentette: az elmúlt időszak összes polgármesterválasztását és időközi országgyűlési képviselő-választását (2004. novemberétől a vasárnapi időközi választásokig) a Fidesz jelöltjei nyerték meg.


Dietz Ferenc, aki a Fidesz és más polgári szervezet jelöltjeként nyerte meg Szentendrén a polgármester-választást, azt mondta: a vasárnapi időközi választáson a „rendszerváltás óta az egyik legnagyobb részvétel volt ez a 46 százalékos részvételi arány”.


Nagy István, aki a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként nyerte meg vasárnap az időközi önkormányzati képviselőválasztást Mosonmagyaróvár 7-es számú egyéni választókerületében, közölte: a választáson 1700 ember nyilvánította ki akaratát, és fejezte ki a változás iránti igényét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik