Belföld

Kuncze-Lamperth: nem a hatalom a tét

A választás tétje most nem a hatalom megszerzése, hanem az, hogy „tudunk-e élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az Európai Unió hétéves költségvetése (...) biztosít Magyarország számára” – jelentette ki Kuncze Gábor.

Amennyiben a jelenlegi kormánykoalíció ismét felhatalmazást kap a kormányzásra, akkor folytatódhat a „nyugodt építkezés”, amely az ország számára „stabil, kiegyensúlyozott fejlődést hoz” – hangoztatta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és Lamperth Mónika belügyminiszter, az MSZP–SZDSZ közös kaposvári képviselőjelöltje hétfőn Kaposváron.

„Ebben a négy évben a mi kormányunk bizonyította azt, hogy tud tenni az emberek érdekében, és bizonyította azt, hogy azok a célkitűzések, amelyeket megfogalmaz a választásban, azok megvalósulnak, azokat beváltjuk” – emelte ki Lamperth Mónika. Mint mondta: az Új Magyarország program, az elmúlt négy év tevékenységével párosulva, „szép reményekkel kecsegteti a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségét” a folytatást illetően.

Az SZDSZ elnöke a Fidesz programjáról szólva azt mondta, hogy a program nem mondja meg, hogy mit, miből akarnak finanszírozni, sem azt, hogy mit és hogyan akarnak megvalósítani. „Ez a választók félrevezetése” – fogalmazott Kuncze Gábor. Megjegyezte: „nekem az a benyomásom, hogy a hataloméhség a test, a program csak a ruha rajta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik