Belföld

Kampány kifulladásig

A pártelnökök számára a kampányidőszakban az élet nem habos torta. A választásokig életük minden perce megtervezett, hiszen minden egyes apróság számíthat a voksolás végkimenetelében. Összeállításunkban utánajártunk, hogyan is telnek mindennapjaik.

Dübörög a kampány. Bárhova megy az ember, bármit tesz, nem tud teljesen megszabadulni a pártok hatásától. A falakon Kovács Pisti, a legnagyobb ötéves vagánykodik, egy cumi figyelmeztet felnőttségünkre, valamint a nagy pártok bizonygatják, hogy amit kellett, azt megcsinálták, illetve annak ellenkezőjét is. Bekapcsolva a televíziót, kinyitva az újságot sem pihenhetünk.

A fentebb említett személyek száma nem túl sok, hiszen a nagyközönség számára a pártok csupán csak 4-5 személyt helyeznek előtérbe, hogy ők nyilatkozzanak a programjukról, s reagáljanak az őket ért támadásokra. Míg a legtöbb jelölt csupán csak a körzetében igyekszik meggyőzni választóit, addig a pártelnökökre jut talán a legtöbb feladat. Egyrészt kardoskodnak a pártjukért, másrészt megjelennek majd minden választókerületben, s közben még a média információéhségét is ki kell elégíteniük.

Dávid Ibolya: két és fél óra alvás

Az MDF sajtóosztályán megkeresésünkre elmondták, hogy a pártelnök asszony nem kevesebb, mint napi 20 órát dolgozik. „Valamint mindennap másfél órát tornázik reggelente, hogy bírja a megerőltető tempót” – nyilatkozta a szóvivő. Így, ha mindent összeadunk, kiderül, hogy Dávid Ibolya csupán két és fél órát alszik naponta. Tájékoztatásuk szerint a megterhelés miatt is volt különösen fontos a pártelnök asszony külföldre való távozása a kampány legelején. Míg a kampány során Dávid Ibolyának nem sok ideje jut a családjára, a pár napos pihenés megfelelő volt az együttlétre és a feltöltődésre is. Az MDF miniszterelnök-jelöltje a választás előtti időszak alatt minden megyét, minden választókerületet végiglátogat, hogy így támogassa a pártja helyi jelöltjét. A sok utazást egyébiránt Dávid Ibolya hasznosan tölti, hiszen az autóban dolgozik, válaszol a sajtó megkereséseire, s ha kell, pihen is egy keveset, amíg meg nem érkezik egy újabb fórum helyszínére.

Kuncze Gábor: fokozhatatlan tempó

Fokozhatatlan. Így jellemezte Kuncze Gábor mindennapjait megkeresésünkre Gáti Péter, a pártelnök kabinetfőnöke. A kampányidőszak pedig dupla megterhelést jelent számára, hiszen Kuncze Gábor pártelnökként és egyéni jelöltként is kampányol. Gáti Péter elmondása szerint a pártelnök a választásokig minden megyében megfordul, s persze eleget tesz fővárosi kötelezettségeinek is. „Kuncze Gábor korán reggel választókerületéből s otthonából, Tökölről indul, hogy a napi programjának eleget tegyen. Könnyen előfordulhat, hogy az adott napot a Nap TV-ben kezdi, s az ESTE című műsorban fejezi be. Ez pedig akár napi 15 óra munkát is jelenthet” – nyilatkozta Gáti Péter. A kabinetfőnök elmondása szerint Kuncze Gábornak ezen idő alatt minimális ideje marad pihenésre s a családjára.

Hiller István: nem megterhelés

„Hiller István már a kampányidőszak előtt is igen pörgős tempót diktált saját magának és munkatársainak is. Mindig korán kezdi a munkanapjait, és késő este fejezi be. A kampányidőszak még feszítettebb, mégsem érzi megterhelésnek. Ennek az lehet az oka, hogy Hiller István szereti a kihívásokat. Minél nagyobb a feladat, ő annál nagyobb fordulatszámon dolgozik” – nyilatkozta a FigyelőNetnek Petrák Béla, a pártelnök kabinetfőnöke. Hozzátette: Hiller István minden reggel feleségével reggelizik, amiből nem enged. Ezt követi egy közös beszélgetés Gyurcsány Ferenccel, pontosan 7.30-kor, minden munkanapon. S ezek után jöhetnek a kampánykörutak, a sajtótájékoztatók, megbeszélések és interjúk, esténként pedig a munkavacsorák. „Ez a feszített tempó teljesíthetetlen lenne, ha nem jutna idő a kikapcsolódásra és a családra. Éppen ezért a hét egy napja, leginkább persze hétvégén, a családé. Ahogy más is, Hiller István is hosszú alvással kezdi a pihenőt, melyet kivételesen nem szakít meg ébresztő. Ezután rendszerint autóba ül a család, és kirándulni indul. Kedvenc vendéglőjüket vagy cukrászdájukat mindig felkeresik” – nyilatkozta Petrák Béla.

Orbán Viktor: országépítésen

Sajnos Orbán Viktorról, a Fidesz pártelnökéről nem sokat tudni. A párt sajtóosztálya ugyanis többszöri megkeresésünkre sem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogyan is telnek Orbán Viktor mindennapjai a kampány idején. Annyi azért tudható, hogy Orbán Viktor járja az országot, s két-három naponta országépítő fórumokon jelenik meg, ahol szépen lassan csepegteti a köztudatba a Fidesz választási programját. Televízióinterjúkon egyébiránt nem jelenik meg, mindezt leginkább Szijjártó Péter és Deutsch-Für Tamás végzi helyette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik