Belföld

Putyin-látogatás: kirúgták a gondatlan minisztériumi tisztviselőt

Egy külügyminisztériumi dolgozó munkaviszonyát felfüggesztették, egy másik fegyelmi büntetésben részesült annak nyomán, hogy Putyin orosz elnök magyarországi látogatása idején egy személy jogosulatlanul szerzett magának akkreditációt – közölte a külügyi szóvivő.

Polgár Viktor emlékeztetett arra, hogy a Külügyminisztérium több munkatársát megtévesztette az a magyar férfi, aki „Közreműködői igazolványt” szerzett, és az így kapott engedély birtokában bejutott Putyin orosz elnök február 28. és március 1. közötti budapesti látogatásának színhelyére. A férfit a magyar biztonsági szervek a Parlament épületében tartóztatták fel, és onnan vezették el. A szóvivő kiemelte: az illető nem jutott és nem is juthatott volna közelebb az orosz elnökhöz, mint a sajtótájékoztatóra várakozó újságírók. Emellett a Parlament épületébe való belépéskor átesett a rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzésen, vagyis semmiféle értelemben nem jelentett veszélyt az orosz államfőre. Az ügyben még aznap vizsgálat indult.

A külügyi tárcánál lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy a magyar férfi a protokoll főosztályon úgy jutott az engedélyhez, hogy egy nem létező miniszterelnöki hivatalbeli engedélyre hivatkozott. Ezt az állítását a Külügyminisztérium két munkatársa is ellenőrzés nélkül elfogadta, és az igazolványt egyikük ki is adta. A belépőt kiadó külügyminisztériumi dolgozó munkaviszonyát az ellenőrzés elmulasztása miatt a minisztérium közigazgatási államtitkára 2006. március 16-án megszüntette, a másik munkatárs megrovásban részesült. Az eset kapcsán felülvizsgálják és szigorítják a Külügyminisztériumba való belépés rendjét, amire azért van szükség, mert az illető egy minisztériumbeli találkozóját követően kéredzkedett vissza az épületbe, arra hivatkozva, hogy az igazolványát a büfében felejtette. A belépőt megkapta és – a szabályoktól eltérően – kísérő nélkül járt az épületben, így jutott el a protokoll főosztályra – áll a közleményben.

A külügyminisztériumi vizsgálat eredményeként döntés született a magas szintű látogatások alkalmával használatos engedélyek és igazolványok kiadási rendjének újraszabályozásáról is. Polgár Viktor megjegyezte: az új szabályokat a kül- és a belügyminiszter által közösen kiadandó rendelet tartalmazza majd, addig ideiglenes jelleggel, de azonnali hatállyal szigorúbb szabályozást vezetnek be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik