Frank József, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke csütörtökön elmondta, hogy az intézményben az elmúlt ősszel indult belső ellenőrzési vizsgálat, s annak adatai alapján a kórház likviditási helyzetét tisztázó ellenőrzés, amely megállapította „a pénzügyi nyilvántartás teljes egészében nem fogadható el”. A külső szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálat leírta, hogy „a kórház vezetése miként manipulálta az adatokat, amellyel megtévesztette a fenntartót”. Az éves szinten 3,5 milliárd forintból gazdálkodó kórház adósságállománya 2005 végére 200 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, és 2006 februárjára elérte a 436 millió forintot.
A fegyelmi eljárást követően azonnali hatállyal elbocsátott főigazgató a tevékenységek zömét külső vállalkozásokba szervezte ki, a döntéseket azonban nem előzték meg gazdaságossági számítások. A kórház vezetése úgy kötött akár tízéves szerződéseket, hogy nem egyeztetett a fenntartóval.
A beszállítók kiválasztásánál esetenként mellőzték a közbeszerzési eljárást, vagy törvénytelenül bonyolították le azt – fűzte hozzá. Frank József elmondta: az ügyben nem tesznek büntetőfeljelentést, azzal megvárják a most induló munkaügyi per végét.
