Belföld

A Mediánnál már az MSZP vezet

Az MSZP – a hibahatáron belüli – egy százalékkal átvette a vezetést a biztos szavazók körében a Mediánnak a HVG megbízásából végzett felmérésének adatai szerint. A mostani mérések hárompárti parlamentet jósolnak.

A Medián választáskutatási programja keretében végzett hétvégi gyorsfelmérés adatai szerint még szorosabbá vált a két nagy párt versenye; csekély mértékben ugyan, de átvette a vezetést az MSZP, és némileg megerősödtek a kispártok – olvasható ki a csütörtökön utcára kerülő hetilapból. A háromezer fős mintán készült felmérés előzetes eredményei szerint a „biztos” szavazók aránya gyakorlatilag nem változott (58 százalék), ám körükben helyet cserélt a két nagy rivális, miközben a szabad demokraták helyzete is megszilárdulni látszik.

Az MSZP 40, a Fidesz 39, az SZDSZ 6, az MDF 3 százalék, míg a parlamenten kívüli pártok együttvéve 2 százaléknyi szavazatra számíthatnak.

A hetilapban közölt felmérés szerint a teljes népesség körében még nagyobb (37:32) a szocialisták előnye, ám a fideszesek ezúttal ismét valamivel aktívabbnak bizonyultak. Tovább nőtt az MSZP győzelmét valószínűsítők aránya: ez már 45 százalék, szemben a Fideszt esélyesebbnek vélők 34 százalékával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik