Mint mondta, meg kell akadályozni a kétpártiságot, ki kell szorítani az SZDSZ-t, majd 2010-ben megkísérelni a hatalom megszerzését, amire ősi joga van Petőfi márciusa és 1956 szent forradalmának örököseinek, a leginkább elhallgatottaknak, a tiszta lelkűeknek, az igazmondóknak – mondta a MIÉP és a Jobbik Magyarországért által szerdán közösen rendezett budapesti nagygyűlésen.
Csurka István szerint a Fidesz a kétpártrendszerben érdekelt és nagykoalícióra lép a nomenklatúra burzsoáziával, a „nemzetközi liberalizmus kék-fehér zászlaja alatt kormányt alakít vele”. Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért elnöke szerint megbukott a rendszerváltozás rendszere, és ahogy az 1956-os forradalom és szabadságharc céljai közül, úgy az 1848-as 12 pontból sem valósult meg semmi mára. Szerinte két részre osztható a magyar politikai elit: az egyik nyíltan nemzetellenes, a másik nemzeti, keresztény, jobboldali – de csak szavakban.
