Belföld

Az ügyészség újra elutasította Deutsch feljelentését

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) ismét elutasította Deutsch-Für Tamás március 8-feljelentését, amellyel Gyurcsány Ferenc cége, a Fittelina Kft. ügyében fordult a bírósághoz – írja a Magyar Nemzet.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) tartalma alapján nem újabb feljelentésként, hanem a korábbi ügyben hozott, elutasító határozattal szembeni megismételt panaszként értékelte a Fittelina ügyben tett legutóbbi beadványt, ezért elutasította azt – tájékoztatta a lapot Borbély Zoltán, az LÜ szóvivője. A törvény nem zárja ki a megismételt panasz lehetőségét, ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség határozata ellen további panasznak nincs helye, a feljelentésben foglaltak alapján pedig új bűncselekmény, újabb ügy nem merült fel – mondta. A sajtóban megjelent háromnapos elbírálási időről megjegyezte: a megismételt panasz esetében a törvény nem ír elő határidőt, így az LÜ ésszerű időn belül döntött a beadványról.


Deutsch-Für a múlt hét szerdáján tett feljelentést a Fittelina ügyében, amelyben az ismeretlen tettesek mellett megnevezte a miniszterelnököt, annak anyósát, Apró Piroskát és feleségét, Dobrev Klárát. A Fidesz frakcióvezető-helyettese azért nyújtott be új feljelentést, mert újabb terhelő adatok, tények és dokumentumok birtokába jutott a családi cég tevékenységéről, amelyek alapvetően új megvilágításba helyezték az ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik