Belföld

Két kilométer villamost vett a főváros

Demszky Gábor kiszámolta: az új körúti villamosok összesen 2160 méter hosszúak lesznek. Ebből az első 54 méter hétfő éjjel megérkezett.

A modernizáció, a megújulás és a vonzó tömegközlekedés szimbólumaként jellemezte Demszky Gábor az új nagykörúti Siemens Combino villamosokat, melyek közül az első szerelvényt kedden délután mutatták be a sajtónak a Hungária kocsiszínben.

Az új villamosok érdekében átépített szerelőcsarnok ajtajának kitárulása után, az Örömóda dallamára érkezett az érdeklődők elé a Siemens Combino szerelvény, amit egy régi Ganz-villamos tolt be maga előtt.

A bemutatón a főpolgármester felidézte, hogy az első nagykörúti villamost 1887-ben szintén a Siemens cég gyártotta le Budapestnek. Elmondta, hogy a BKV igazi korszakváltás előtt áll a 40 új, alacsony padlós, padlófűtéses, egylégterű járművel, amit a legek villamosaként minősített a városvezető. Hozzátette, hogy a világ legforgalmasabb vonalai közé számító 4-es és 6-os járaton közlekedik majd a világ leghosszabb, 54 méteres villamosa.

Nem a szegényeknek

Demszky Gábor hangsúlyozta, hogy aki ezzel a járművel utazik, az érzékelheti majd, hogy „a tömegközlekedés nem a szegények szimbóluma”. Megjegyezte, hogy a világos, kényelmes villamost áprilisban a Moszkva téren mutatják majd be a városlakóknak. A főpolgármester megköszönte a gyártó cégnek, hogy egy héttel a határidő előtt leszállította az első új villamost, majd közölte, hogy jövő év nyarára a 40 Siemens-szerelvény felváltja a jelenlegi Ganz-villamosokat.

Aba Botond BKV-vezérigazgató tájékoztatása szerint azért döntöttek az egylégterű szerelvény mellett, hogy nagyobb belső tér álljon az utasok rendelkezésére. Elmondta, hogy az egyenként 820 millió forintba kerülő villamosok első szerelvényei a próbaüzem után, várhatóan június végétől szállítanak majd utasokat.

A cégvezető múlt csütörtöki beharangozó tájékoztatóján szólt arról is, hogy összességében 36 milliárd forintba kerültek az új villamosok. Az üzemeltetésükhöz szükséges infrastrukturális beruházásokra, például a remizek és a nagykörúti peronok átépítésére 6,1 milliárd forintot fordítanak. Az első hat szerelvényt nyáron helyezik üzembe, az év végéig pedig már húsz új villamos jár majd a Körúton.

Spórolás acélból


Aba Botond lapunk érdeklődésére elmondta, hogy ugyan ezek a villamosok a tervezetthez képest egy évvel később állnak üzembe, de azzal, hogy a kocsik vázát alumíniumról acélra cserélték, „több milliárd forintot” takarítottak meg. Ezzel egyetértett Friedrich Smaxwil, a Siemens igazgatótanácsának tagja is. A FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy tanultak a budapesti fejlesztések során, és a továbbiakban is alkalmazni fogják az acél kocsiszekrényt.

Az új villamosok ugyan nem légkondicionáltak, de legalább graffitivédő burkolattal látták el őket. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület munkacsoport-vezetője örömmel nyugtázta ezt, de elmondta: nem nyugodtak bele a légkondicionáló hiányába. A Combinókon ugyanis megfelelő kilátását nyújtó nagy ablakok vannak, ugyanakkor kicsik az elhúzható ablakrészek, így nyáron nagyon meleg lehet az utasfülkében. Ezért arra kérték a BKV-t, hogy legalább az egyik szerelvénybe légcserélő helyett rendeljenek légkondicionálót, és hallgassák meg az utasok véleményét. Aba Botond erre ígéretet is tett, hiszen ennek a költsége a teljes rendelés 34 milliárdos árához képest nem jelentős. A BKV a két éve beszerzett Volvo autóbuszokba is utólag, az utasok kérésére beszereli a berendezést, és azóta már csak légkondis buszokat rendelnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik