Belföld

Ismét illegális hús Pomázon

Mintegy 500 kg illegális húst találtak a hatósági állatorvosok ugyanazon a pomázi telepen, ahol a múlt hét csütörtökön mintegy 6 tonna illegális húst fedeztek fel egy szakhatósági szemle alkalmával - mondta Virsinger György Pest megyei főállatorvos.

Hozzátette: a telep tulajdonosa nem tudja igazolni, hogy honnan származik a hétfőn talált csirkecombokból, pulykamellekből, és sertéshúsokból álló szállítmány. A megyei főállatorvos szerint a húsok fertőzöttségét, romlott állapotát nem is vizsgálják, mivel a jogszabály szerint a telepen folyt illegális feldolgozási tevékenységre utaló jelek, és a húsok tisztázatlan származása elégséges indokot adnak arra, hogy a húst lefoglalják, és megsemmisítsék.

Virsinger György, az állomás vezetője ugyanakkor közölte: a megtalált hús érzékszervi vizsgálata nem mutatta, hogy az emberi fogyasztásra alkalmatlan lett volna. A főállatorvos elmondta: négy tonnát az illegális termékekből hétfőn elszállítottak, a fennmaradó két tonna húst, és a hétfőn talált fél tonnát pedig kedden viszik megsemmisíteni Soltra.

A főállatorvos szerint a vétkes cég több millió forint bírságra számíthat az ügy miatt, mivel Pomáz a baromfiinfluenza miatti zárlat megfigyelő – azaz tíz kilométeres – körzetébe esik. Ebben a zónában a húsforgalom ugyanis állatorvosi ellenőrzés alá esik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik