Belföld

Már 165 embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt

Újabb 34 embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt péntek óta az ország több településéről; a vízzel borított területek nagysága pedig már eléri a 213 hektárt - közölte szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Jelenleg 165 személynek kell otthonától távol maradnia. Pénteken Hajdu-Bihar megyei Derecskéről összesen 26 embert kellett kitelepíteni; az öt családot irodákban kialakított helyiségekben szállásolták el. Hat személyt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókról, kettőt pedig Békés megyéből kellett elköltöztetni – tette hozzá.

Jelenleg 131 önkormányzatnál van érvényben valamilyen szintű belvízi védekezés, ebből a legerősebb, harmadfokú készültséget négy településen rendeltek el: a Csongrád megyei Domaszéken, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmárton-Kungyalun és Fegyverneken, valamint a Békés megyei Gyomaendrődön.

A belvízi védekezésben 870-en vesznek részt, a szakemberek és segítőik 350 technikai eszközzel, köztük szállítójárművekkel, munkagépekkel segítik a kárelhárítást. Dobson Tibor közölte: a tűzoltókat pénteken 90 esetben hívták segítségül a belvíz elvezetésére, szivattyúzására. A katasztrófavédelmi szóvivő szerint ha folytatódik az olvadás, a következő napokban tovább növekedhet a belvízzel elöntött földek nagysága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik