Belföld

Kuncze Gábort jelöli kormányfőnek az SZDSZ

Kuncze Gábor az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje - közölte Bőhm András a liberális párt országos tanácsának ülését követően.

Elfogadta a Szabad Demokraták Szövetsége országos listájának első harminc helyét a liberális párt országos tanácsa (ot) szombati ülésén – közölte Kuncze Gábor pártelnök a lista további húsz helyéről folytatott szavazás közben. Az országos listát Kuncze Gábor vezeti, őt követi Kóka János gazdasági miniszter, a harmadik Fodor Gábor ügyvivő. A lista Sándor Klárával folytatódik, utána Molnár Lajos, Magyar Bálint, Horn Gábor, Béki Gabriella, Kovács Kálmán, Eörsi Mátyás a további sorrend. A pártelnök hangsúlyozta: az első helyeken olyan politikusok találhatók, akik személyükben is megjelenítik azokat a témákat, szakterületeket, amelyeket az SZDSZ fontosnak és kiemelendőnek tart.

Mint mondta, ha az SZDSZ-nek a következő Országgyűlésben újra legalább 20 fős frakciója lesz, akkor a képviselőcsoportban megnő a fiatalok és a nők aránya is. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte ennél többen jutnak majd a parlamentbe. Példaként említette az Új Generáció korábbi elnökeit, Gusztos Pétert és Csőzik Lászlót, előbbi a 14., utóbbi a 16. a listán.

Ugyanakkor a jelenleginek a duplájára emelkedne a nők létszáma is, a már említettek mellett a 20. helyen T. Asztalos Ildikó lenne a liberálisok negyedik női képviselője. Kuncze Gábor közölte: az országos tanács az ügyvivői testület javaslata alapján fogadta el a listát, az egyetlen változás Fodor Gábort érintette, aki a javasolthoz képest előbbre, a harmadik helyre került a végleges listán. A 31-50. helyeken nem várható nagy változás az ügyvivői testület korábbi ajánlásához képest – mondta. Hozzátette: az országos tanács jóváhagyta, hogy az ügyvivői testület töltse fel a lista 50. feletti helyeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik