Belföld

Üzleti titkokra hajtanak nálunk a kémek

Arányosan a Magyar Köztársaságban sem tevékenykedik kevesebb ellenérdekelt hírszerző, mint a szövetséges országokban. A kémek elsősorban az általuk képviselt ország vállalkozásai számára vonzó befektetési, üzleti lehetőségeket kutatják.

Az ellenérdekelt szolgálatok hírszerző tisztjeiket – klasszikus módszerként – külképviseleteiken, diplomatának álcázva állomásoztatják. E hírszerzők a törvényesség végső határáig – sőt, azon túl is – kihasználják a diplomáciai tevékenységből adódó lehetőségeket. Eközben nem maradnak meg a jóhiszemű beszélgetőpartnereik által tett figyelmetlen közlések rögzítésénél, hanem tudatosan választják ki a szempontjaiknak megfelelő személyeket, majd a kapcsolatfelvételt követően a viszony elmélyítésére, irányítására, kapcsolataik elkötelezésére törekednek. A diplomáciai fedésen túl más, nem hagyományos (üzleti, tudományos) fedést is alkalmaznak – olvasható Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tavalyi tevékenységét értékelő évkönyvben.

Az NBH elemzése szerint az ellenérdekelt felek tudatosan támaszkodnak a honosított és kettős állampolgárokra, a kiválasztott személyeknek az általuk képviselt országhoz fűződő üzleti, kulturális, tudományos, családi kötődésének kiaknázására. Segítőiket nemcsak a kormányzati intézményekben, hanem tudományos műhelyekben, gazdasági vállalkozásokban, sőt társadalmi-politikai szervezetekben is keresik. Az ellenérdekelt felek hírigényében meghatározó szerepet játszik a gazdasági-pénzügyi elem.

Elsősorban az általuk képviselt ország vállalkozásai számára vonzó befektetési, üzleti lehetőségeket kutatják. Feltárják a tranzakció hátterét, pontos körülményeit, illetve – a hivatalos tájékoztatást megelőzően – a magyar álláspontot is. A kül- és biztonságpolitika hagyományosan fontos szegmensein túl információgyűjtési profiljuk meghatározó eleme a szövetségi, illetve uniós irányultságú ismeretek gyűjtése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik