Belföld

A KÖH nem járul hozzá a Hild-ház bontásához

Nem járul hozzá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a Király utcai Hild-ház bontásához, és felajánlja szakmai közreműködését a megbontott épület helyreállításához – tájékoztat a hivatal közleménye.

Az örökségvédelmi hivatal napokon belül kiadja az említettekről szóló, részletesen alátámasztott szakhatósági állásfoglalását. Indoklásképpen a KÖH utal arra, hogy az elmúlt három évben a főváros műtörténeti és történeti értékű építészeti kultúrájának megőrzéséért tevékenykedett, ezt szolgálta részükről a volt pesti zsidónegyed, a Belső-Erzsébetváros és az Andrássy úti világörökségi helyszín területi védelme, valamint 80 kvalitásos épület műemlékké nyilvánítása.

A hivatal közleményében „örömmel állapította meg”, hogy az ügyben kijelölt XIII. kerületi hatóság március 6-ai határozatában foglaltak nem ellentétesek a műemlékvédelem szempontjaival. A határozat ugyanis nem mondta ki, hogy az életveszély-elhárítás kizárólag az épület teljes elbontásával történhet meg. A XIII. kerületi polgármesteri hivatal építési ügyosztálya hétfőn kiadott határozatában azt írta: a VI. kerületi Hild-ház veszélyelhárítási munkálatait 72 órán belül be kell fejeznie a kivitelezőnek, de ez nem jogosítja fel az épület egyéb szerkezeteinek elbontására. A kivitelező a Király utca 40. szám alatti ingatlan életveszélyes állapotú szerkezeteinek elbontását követően a területről köteles levonulni és annak biztonságos őrzéséről gondoskodni – hívja fel a figyelmet az ügyben hatóságként kijelölt hivatal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik