Belföld

A Fidesz helyi szervezete perli Szolnok polgármesterét

Beperli a Fidesz helyi szervezete Szolnok szocialista polgármesterét egy lakossági fórumon tett kijelentése miatt, amivel megsértette több fideszes képviselők jó hírnevét – közölte Szalay Ferenc városi elnök, önkormányzati képviselő.

Tájékoztatása szerint a 2006. február 6-án megtartott szolnoki lakossági fórumon Botka Lajosné egy telekeladásról szóló kérdésre válaszolva azt állította, hogy az előző ciklusban a fideszes képviselők kétszáz telek kiosztására alkalmas területet adtak el 30 millió 800 ezer forintért egy olyan vállalkozásnak, amelynek vezetője szintén fideszes képviselő volt. Ez a kijelentés valótlan állítás, amely sérti az érintett és a többi fideszes képviselő jó hírnevét – tette hozzá Szalay Ferenc.

Elmondta: ezzel szemben az az igazság, hogy a szóban forgó ingatlan pályázat útján kelt el, az értékelő bizottságban pedig fideszes és szocialista képviselők egyaránt voltak. Az eladást a képviselő-testület hagyta jóvá, és nem a fideszes képviselők. A polgármester által szóba hozott cég, a Corpus ’97 Vagyonkezelő és Befektetési Rt. a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány társasága volt. Az érintett képviselő pedig nem személyes vezetője volt az rt.-nek, hanem előbb igazgatósági tagja, majd igazgatósági elnöke.

Szalay szerint súlyos hiba, ha valaki a választási kampányt lejárató kampánynak tekinti, alaptalan és valótlan kijelentésekkel illeti a másik felet. A szolnoki Fidesz a kereseti kérelemben azt kéri, hogy a bíróság kötelezze az alperest az általa elmondottak helyesbítésére, továbbá egymillió forint nem vagyoni kár megtérítésére, amelyet jótékonysági célra kívánnak fordítani – mondta az ellenzéki politikus.


Botka Lajosné közölte: továbbra is az a meggyőződése, hogy a volt fideszes városvezetés 2001-ben a település számára előnytelen ingatlan-értékesítést bonyolított le. A szocialista városvezető szerint sem perrel, sem egyéb fenyegetéssel nem lehet őt eltántorítani attól, hogy elmondja az igazat, mert a meggyőződése változatlan. A 2001-ben kötött szerződés előnytelen a város számára, kárt okoz Szolnoknak, nekem pedig kötelességem a település érdekeinek képviselete, az igazság elmondása, amin nem változtat, hogy perrel fenyegetnek – hangsúlyozta a polgármester.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik