Télen is volt Olimpia
Február 11. és 16. között rendezték meg idén a téli olimpiát. A torinói játékokon 80 ország 2617 versenyzője állt rajthoz 15 sportágban, és 26 ország szerzett érmet, ebből 18 aranyat. A 2006-os téli olimpia hazánk számára is sikert hozott, ugyanis 1980 óta először szerzett olimpiai pontot magyar sportoló téli játékokon. Knoch Viktor az ötödik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében, míg Huszár Erika ugyanebben a számban a negyedik lett.
Külföldi politikusok a kampányban
Februárban több híres politikus is hazánkba látogatott. Az MSZP Tony Blairrel erősített: a brit miniszterelnök részt vett a párt kampányrendezvényén, és beszédében elmondta, hogy a szolidaritást és a realitást együtt kell szem előtt tartani, mert ez a gazdasági fejlődés alapköve. Hozzátette: a hamis ígéretek hamis szolidaritást jelentenek. Blair Magyarországról szólva kiemelte: határozott, magabiztos, sikerorientált ország, amely büszke lehet az elmúlt években elért nagy előrelépésre. A brit miniszterelnök-pártelnök végül magyarul mondta a SYMA-csarnokban megjelent, őt lelkesen ünneplő mintegy 3500 szocialista szimpatizáns és aktivista előtt: „Igen, MSZP”.
A hónap utolsó napján Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatott hazánkba 500 fős kíséretével, ezzel megbénítva a főváros közlekedését. Az orosz elnök találkozott a négy parlamenti párt elnökével a Nemzeti Múzeumban, Sólyom Lászlóval a Sándor palotában, és ebédelt Gyurcsány Ferenc házában. Putyin és Gyurcsány jelenlétében három kétoldalú dokumentumot – köztük a gazdasági együttműködés középtávú fejlesztésének fő irányairól szóló emlékeztetőt – írtak alá a Parlamentben. Az orosz elnök kiemelte, hogy látogatását nem egy kipipálandó eseménynek tartja, hanem azért jött, mert az elmúlt négy évben szerinte erősödött a két ország kapcsolata.
Februárban ülésezett (volna) utoljára a Ház
A tervek szerint február 13-án ülésezett volna utoljára a parlament, a Fidesz kezdeményezésére azonban Szili Katalin összehívta a parlament rendkívüli ülését március 8-ára. A Fidesz otthonteremtő programja, a 14. havi nyugdíj és a miniszterelnök cégével kapcsolatos kérdések szerepelnek majd a napirenden.
A rendkívüli ülésnap ellenére a „hivatalos utolsó” parlamenti ülésnapon 19 törvényről tartottak zárószavazást, egyebek között döntöttek a lobbitörvényről, a polgárőrségről szóló törvényjavaslatról és a felsőoktatási törvény módosításáról is. A képviselők utolsó parlamenti munkanapjuk után is megkapják fizetésüket, és kedvezményes áron megvehetik a laptopjaikat.
Szervergate
Míg januárban a Vizsla ugatott, addig februárban a szerver szót ejtették ki talán legtöbbet a politikusok. Hiller István ugyanis a hónap közepén bejelentette: február 3-án a server.fidesz.hu azonosítójú számítógépes szerverről hatoltak be az MSZP választási anyagaiba, és vittek el onnan terveket, egyéni képviselő-jelölti kreatív anyagok különböző változatait. A Fidesz elismerte, hogy valóban ők töltöttek le adatokat, azt azonban cáfolták, hogy betörtek volna, ugyanis a jelszót egy internetes fórumon találták.
A beismeréssel azonban az ügy továbbfolytatódott. A nagyobbik kormánypárt a felelősöket akarta, míg a Fidesz inkább túllépett volna a kínos incidensen. Orbán Viktor és Áder János szerint is túlzás, amit az MSZP az ügyből csinált, ráadásul azt állították, a szocialista párt is megpróbált már párszor behatolni a Fidesz rendszerébe.
A szervergate-ről azonban hallani fogunk még márciusban is, hiszen a rendőrség is nyomoz az ügyben. Bár a Fidesz már tudja, ki volt a párton belül a három tettes, a rendőrségnek és a nyilvánosságnak mégsem adják ki őket.
Megérkezett a madárinfluenza
Február 15-én jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy hazánkat is elérte a madárinfluenza. Esztergom közelében és Bács-Kiskun megyében is több elpusztult hattyút találtak, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a szárnyasok halálát a H5N1-es vírus okozta. A betegség különleges veszélyességére tekintettel a megyei védelmi bizottság úgy határozott, hogy Nagybaracska és Csátalja körül kétkörös karantént valósítanak meg. Az egyik kör 3 kilométeres mélységben veszi körül a településeket, s annak határain a rendőrség és az állategészségügyi szervek közösen ellenőrzik az utakat, megakadályozva azt, hogy a területről bármilyen baromfi termék (élőállat, hús, toll) kijusson. A másik védelmi zónát a települések 10 kilométeres körzetében tartják fenn a hatóságok fokozottan ellenőrizve az állatállományt. A kormány mintegy 5,8 milliárd forintot különített el a madárinfluenza elleni védekezésre.
Belvízveszély országszerte
Február közepétől folyamatosan növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága. A csapadékos hónap végére 189 ezer hektár állt már víz alatt, amely összesen 123 település veszélyeztetett. A készültség egy helyen volt harmadfokú, 55 községnél másodfokú, 67 esetben első fokú. Február végéig összesen 118 embernek kellett elhagynia otthonát a belvíz miatt. Az államnak 5 milliárd forint áll rendelkezésére az ár-és belvízvédelemmel kapcsolatos kiadásokra.
Bulvárkampány minden oldalon
Februárban megkezdődött a bulvárkampány: a hírek már elsősorban nem a programokról szóltak, hanem Gyurcsány táncáról, Dávid Ibolya eltűnéséről, és Kovács Pisti megajándékozásáról.
Gyurcsány Ferenc már nemcsak a sajtón keresztül osztja meg gondolatait a néppel, hanem saját internetes blogot indított. A kíváncsi olvasó itt tájékozódhat Totó kutya neveléséről, a Gyurcsány-csemeték farsangi viseletéről, illetve a médiánál is korábban értesülhetett a madárinfluenza megjelenéséről is. De a miniszterelnök az interneten nemcsak ír, hanem táncol is. Batiz András ugyanis felrakta a világhálóra nászajándékának egy részletét, amelyen Gyurcsány Ferenc táncra perdült. A miniszterelnöki tánc megosztotta a véleményeket, mindenesetre ezzel Gyurcsány betáncolta magát a külföldi lapokba is, a BBC internetes oldalán például vezető anyag volt.
Az ellenzéki oldalról Dávid Ibolya titokzatos eltűnése korbácsolta a kedélyeket. Az MDF elnöke ugyanis két hétre kiszállt a kampányból, és Ausztráliába utazott, mivel fiának beilleszkedési problémái voltak.
A másik kispártot sem kímélte a szóbeszéd: a rendőrség ugyanis eljárást indított a liberális párt volt siófoki képviselőjelöltje ellen tiltott pornográf felvétellel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt. Az exjelöltet kizárták a pártból.
Ebben a hónapban ráadásul a pártok nemcsak szóban ajándékozták meg egymást, hanem a tettek mezejére is léptek. Almássy Kornél, az MDF alelnöke egy biciklit és egy tábla csokit vitt az SZDSZ hirdetéseiből ismert Kovács Pistinek. Kuncze Gábor erre válaszolva egy plüss kengurut küldött az ellenzéki pártnak, utalva elnökük rejtélyes ausztráliai utazására. A Fiatal baloldal pedig egy befőttesüvegnyi kulccsal érkezett a Fidesz székházába a szerverbotrány miatt.
