Belföld

Nyolc helyszínen kezdődik útfelújítás a fővárosban

A jövő hét elején nyolc fővárosi útszakaszon kezdődik útfelújítás; így többek között az újpesti és a pesti alsó rakparton és a XVII. kerületben a Pesti úton - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-t.

A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben – a Podmaniczky Program keretében – a rendszerváltás óta a legtöbb utat újította fel. Idén ennek a nagyszabású útfelújításnak a két és félszerese valósul meg: 200 kilométer új burkolat kerül az utakra. A felújítás-sorozat minden budapesti kerületet, összesen 172 útszakaszt érint. Mindez gyorsabb közlekedést, kevesebb kátyút, átjárhatóbb Budapestet jelent – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Hétfőn kezdődik – és várhatóan április 4-éig tart – az újpesti alsó rakparton a Dráva utca és a Margit híd, valamint a pesti alsó rakparton a Margit híd és a Roosevelt tér közötti szakasz felújítása. A rakpart felújítása során a jelenlegi aszfaltburkolatból egy réteget lemarnak, majd két réteg nagyobb forgalmi terhelést elviselő aszfaltburkolatot fektetnek le helyette, ezzel párhuzamosan kicserélik a megrongálódott útszegélyeket is. A kivitelezés teljes ideje alatt tilos lesz megállni a Dráva utca és a Roosevelt tér között, parkolni csak a rakpart szalagkorláton kívül eső részein lehet, be- és kihajtásra pedig csak a Dráva utca felől lesz lehetőség.

Március 6-25. között a kétirányú forgalom fenntartása mellett szegélyépítést végeznek a szakemberek, csak sávszűkület lassíthatja a forgalmat. Az újpesti alsó rakparton március 16-22. között, a pesti alsó rakparton pedig március 22-29. között marják le az elöregedett, rossz műszaki állapotban lévő burkolatot. A marás alatt szakaszos sávlezárás lesz érvényben, a forgalomirányítók felváltva engedik majd a forgalmat. Az új aszfaltréteget március 25. és április 4. között teszik le, ezalatt a rakpart teljesen le lesz zárva.

Hétfőn folytatódik a XVII. kerületi Pesti út felújítása, tavaly a Zrínyi utcáig, most pedig egészen Budapest határáig lesz felújítva ez az útszakasz. A munkálatok alatt – várhatóan április 25-ig – részleges sávlezárás lassítja majd a forgalmat.

Ugyancsak hétfőn kezdődik a III. kerületi Palicsi utca, a XXII. kerületi Bányalég és Szakiskola utca felújítása, de ezek csak kis mértékben zavarják majd a forgalmat, hiszen a felújítás alatt csupán szakaszos sávlezárásra kell számítani. A Palicsi utca felújítása várhatóan március 22-én, a Bányalég utca március 30-án, a Szakiskola utca pedig március 15-én fejeződik be.

Kedden kezdődik a IX. kerületi Távíró utca felújítása, a Távíró köz és az Üllői út között, illetve a XVII. kerületi Cinkotai út felújítása a Rákosliget határút és a Gyöngytyúk utca között. Mindkét helyszínen a felújítás alatt szakaszos sávlezárásra kell számítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik