Belföld

Áder a kátyúk eltüntetését kérte számon a kormányfőtől

Az ország és a főváros közútjain található kátyúk eltüntetésére tett korábbi ígéretét kérte számon a kormányfőn Áder János szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy televíziós bejátszással idézte fel Gyurcsány Ferenc január 6-án tett ígéretét, miszerint, ha az e célra fenntartott zöldszámon bejelentés érkezik, egy-két órán belül kijavítják a kátyúkat. Hozzátette: a felvételen jól láthatóan a kormányfő háta mögött álló Vajda Pál főpolgármester-helyettes öt nappal később azt nyilatkozta, nem felel meg a valóságnak, hogy a kormányfő azt ígérte, két órán belül kijavítják a kátyúkat.

Feltette a kérdést: mit kíván tenni a kormányfő a hátralévő időben azért, ha nem is egy-két órán belül, de legalább egy-két nap alatt eltüntessék a legnagyobb balesetveszélyt jelentő kátyúkat a közutakról.

A frakcióvezető két napilap adataira hivatkozva azt mondta, naponta mintegy 700 úthiba keletkezik és 300-400 kátyút tudnak eltüntetni. Az év első két hónapjában 20 ezer kátyú keletkezett az utakon. Idézte az Európai Bizottság vonatkozó elemzését is, eszerint Kelet- és Közép-Európa úthálózata elhanyagolt, “egybefüggő halálcsapda” és ez fokozottan igaz Magyarországra. Áder János megjegyezte: 2004. május 27-én már Demszky Gábor főpolgármester is ígéretet arra, hogy annak az évnek a júliusáig eltűnnek a kátyúk az utakról. A fideszes politikus közlése szerint Budapest első embere azt is mondta 2004-ben, “ha a kátyúk maradnak, a kormány megy”. “Remélem Demszky Gábor jó jósnak bizonyul” – zárta sajtótájékoztatóját Áder János.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára ugyanakkor az MTI-nek azt hangsúlyozta: Áder János valótlanul állítja, hogy nem szüntetik meg a kátyúkat. Az erre a célra létrehozott ingyenes telefonvonalon január 14-e óta összesen 31.292 hívás érkezett, 31.138 kátyút jelentettek be és ez alapján 25.057 kátyút javított ki országszerte a Magyar Közút kht., a legtöbbet Pest megyében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – mondta Dióssy Gábor. Valóban egy-két órán belül megkezdődik a kárfelmérés, majd a kátyú megszüntetése. Bár azt is figyelembe kell venni, hogy például hideg, csapadékos időben nem lehet hatékonyan elvégezni ezeket a munkálatokat – tette hozzá a politikai államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik