Belföld

Blogjában kér elnézést a zsidózásért Pásztor

Pásztor Tibor internetes blogjában válaszolt Rogán Antalnak, aki szombati sajtótájékoztatóján ismertette a szocialista képviselő blogjának mondatait, ahol Deutsch-Für Tamást a Fidesz kettes számú díszzsidójának titulál.

Az MSZP képviselője, Pásztor Tibor internetes naplójában írja, „ha akaratom és szándékom ellenére megbántottam volna Deutsch-Für Tamást, akkor ezúton is elnézést kérek tőle, és mindazoktól is, akik félreértették ezt a kifejezésemet”.

A következő sorokban azonban már így folytatja: “Ugyanakkor nevetséges Rogán Antal, amikor engem antiszemitizmussal vádol. Személyesen is ismerjük egymást, pontosan tudja, hogy zsidó identitásomat vállaló emberként kevés dolog áll tőlem távolabb, mint ez. Ezért aztán a vádat nem tudom máshogy értelmezni, mint szándékos félremagyarázást, ami a Fidesz-kampány része”.

Az esetről szólva hozzáfűzi: “Rogán Antal kétarcú politizálásának ez újabb bizonyítéka, mert miközben Belváros-Lipótváros önkormányzatában szoros együttműködésben van a MIÉP-pel és a Jobbikkal, az nem zavarja, ha ezen pártok nagygyűlésén a szocionista jelzőt használják Magyarország demokratikusan megválasztott kormányára, épp ellenkezőleg, ennek elhangzása után a következő testületi ülésen érvényesíti a Fidesz-MIÉP-Jobbik koalíció a többségét”.

Végezetül Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője, helyi elnökségi tagja és a Fiatal Baloldal egyik vezető személyisége megköszöni Rogán Antalnak, hogy országosan ismert politikussá kívánja tenni, de „segítségére nem tart igényt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik