Belföld

Sólyom visszadobta az esélyegyenlőségi törvény módosítását

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes, esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

Wéber Ferenc közleménye szerint a köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A törvény módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt, s a középületek akadálymentesítésére vonatkozóan új határidőket állapít meg.

A középületek akadálymentesítésének 2004. december 31-i határidejét még 1998 áprilisában állapította meg az Országgyűlés. A közlemény kiemeli, hogy ennek ellenére a középületeknek csupán egyharmada akadálymentesített. Az egyes, esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény szerint az akadálymentesítés megvalósításának végső határideje a központi költségvetési szervek vonatkozásában 2010. december 31-e, a helyi önkormányzat által nyújtott, illetőleg feladatellátását biztosító közszolgáltatások esetében pedig 2013. december 31-e.

A közlemény szerint Sólyom László azért küldte vissza a törvényt, mert „a köztársasági elnök a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása végső határidejének ennyire távoli időpontban történő megállapításával nem ért egyet”. Az államfő szerint a mindenkori Országgyűlés, kormány és az önkormányzati képviselő-testületek részére több mint hat és fél év állt rendelkezésre, hogy további jogalkotással és konkrét intézkedésekkel végrehajtsák ezt az állami kötelezettséget – olvasható.

A szakszerű akadálymentesítés komoly anyagi ráfordítást igényel a költségvetés részéről, de – a köztársasági elnök szerint – ez az ügy elsősorban „szemléletbeli kérdés”. Rámutat arra is, hogy a már több mint egy éve lejárt hat és fél éves határidő végső soron újabb öt, illetve nyolc évvel történő meghosszabbítása „aránytalan és méltatlan lenne, és jelentősen hátráltatná a fogyatékkal élők társadalmi integrációját”. Az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, február közepén fogadta el 342 igen szavazattal, 3 ellenében, 2 tartózkodás mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik