Belföld

Márciusban kiderül a Fidesz programja

Az MSZP a jelenlegi választáson Medgyessy Péter négy évvel korábbi választási ígéreteit csomagolja újra, melyek szavatossága már régen lejárt - mondta Varga Mihály. Hozzátette: a márciusi pártkongresszuson teljes egészében nyilvánosságra hozzák a párt programját.

A Fidesz alelnöke csütörtökön Izsákon egy lakossági fórumon kifejtette: „a szocialisták két dolgot csinálnak, egyrészt megpróbálják a lejárt szavatosságú választási ígéreteiket újra csomagolni, lásd 400 ezer új munkahely a következő ciklusban, újra megígérik az autópályák még nagyobb ütemű fejlesztését, újra halljuk azt, hogy rendben hozzák az egészségügyet. Másrészt, amit a települések elgondoltak maguknak a következő évekre a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, azokat egy kicsit kimazsolázva, egy csokorba gyűjtötték és ezeket adja el kvázi, mint az MSZP programja”. Erről Varga Mihály a 7 200 lakosú kisváros zsúfolásig telt művelődési központjában beszélt.

A fórum résztvevőinek elmondta, hogy pártja választási programját a márciusi Fidesz-kongresszuson hozzák egészében nyilvánosságra, de a részprogramok ismertetése már régóta folyik. Közölte, hogy elkészült egy részletes anyag, amely a Kormányzás 2006 címet viseli, és a remélt kormányváltás utáni teendőket tartalmazza, és egy másik, „igen terjedelmes, szakértői anyagok összességét tartalmazó” választási program.
Emlékeztetett arra, hogy szövetséget kötöttek a Vállalkozók Pártjával, mert a Fidesz gazdasági programjának jelentős része a vállalkozói elképzeléseket tartalmazza. Kitért arra is, hogy a Lungo Drommal kötött megállapodás a cigány felzárkóztatási programot tartalmazza, a Magosz szervezetével kötött megállapodás a mezőgazdasági program alapját képezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik