Belföld

Módosul az SZDSZ fővárosi listája

Rendkívüli választmányi ülésen módosítja pénteken a fővárosi SZDSZ a pártnak az országgyűlési képviselő-választásra korábban elfogadott listáját – közölték az elnökség tagjai az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a januárban elfogadott fővárosi lista elsődlegesen azért módosul, mivel az 5. helyre sorolt ferencvárosi polgármester, Gegesy Ferenc kijelentette, hogy “tudtán és akaratán kívül jelölték” a listára.

Januárban komoly vita után fogadták el a párt fővárosi listáját. Ennek során a választmány döntő többsége elutasította a Kuncze Gábor által beterjesztett javaslatot. Eszerint Demszky Gábor, Pető Iván, Lakos Imre, Béki Gabriella és Bőhm András lett volna a sorrend. Hasonlóképpen leszavazták Demszky Gábor, valamint Ungár Klára listáját is. Mindkettőn szerepelt Pető Iván és Béki Gabriella is a főpolgármester mellett az első öt hely egyikén.

A fővárosi vezetés által preferált listán, amely elsöprő többséget kapott, Demszky Gábor, Lakos Imre, Bőhm András, Csécsei Béla és Gegesy Ferenc volt a sorrend.

A pénteki választmányi ülésre az SZDSZ budapesti elnöksége a Demszky-Pető-Lakos-Bőhm-Béki sorrendet tartalmazó javaslatot terjeszti elő. Az elnökségi tagok szerint, ha az ülésen részt vesz Kuncze Gábor, s beterjeszti a Demszky-Pető-Lakos-Béki-Bőhm sorrendet, akkor arról is szavaznak majd. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy egyetlen kerületi polgármester sem szerepel majd a lista első öt helyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik