Belföld

DJ Kovácspisti és Pistiklub a Liberálisok Házában

A Városháza-parkban pénteken megnyílik a Liberálisok Háza, és aznap indul az SZDSZ „országjáró turnéja" is – közölte a liberális párt kampányfőnöke az MTI érdeklődésére.

Horn Gábor elmondta: az egykori belvárosi bazársor helyén, március 3-tól április 7-ig egy ideiglenes építményben kap helyet a Liberálisok Háza, amely kampányközpontként működik majd, ugyanakkor nem a direkt politika színhelyének szánják, inkább találkozóhelynek, ahol lehet beszélgetni, kávézni, jó zenéket hallgatni, filmeket nézni, vagy akár internetezni is.

Az egy hónapon át folyamatosan nyitva tartó háznak mindennap más, ismert szabad demokrata politikus lesz a házigazdája. Példaként említette, hogy ő maga Jancsó Miklóst látja vendégül, az eseményen levetítik a rendező A hajnal című filmjét. Esténként élőzenével várnak mindenkit, lesz Mozart-est, többek közt fellép Muca-Mitsou és Miczura Mónika, Oláh Tzumo Árpád, a Pa-Dö-Dö, a Városi Tájkép Csoport, bemutatja műsorát a Darvas-Bence Experiment Hangszínház, és a lemezlovasok között helyet kapott DJ Kovácspisti is.

Késő este filmeket vetítenek; a klasszikus alkotások, mint az Amadeus, a Berlin fölött az ég, az Eső előtt, a Hair, a Mechanikus narancs és a Zabriskie Point mellett szerepel a programban a nemrég bemutatott Üvegtigris 2. és az idei filmszemlén hat díjjal jutalmazott Fehér tenyér is. A gyerekek számára szombat és vasárnap délelőttönként Pistiklub működik majd, pesztonkával.

A kampányfőnök elmondta, hogy a Liberálisok Házából indul pénteken az SZDSZ „országjáró turnéja”, egy kinyitható, úgynevezett konferenciakamionnal, amelyet elkísér A liberális arcképcsarnok elnevezésű kiállítás is. A Városház-park ad majd otthont az SZDSZ kampányzáró rendezvényének is, április 7-én.

Horn Gábor közölte: a Liberálisok Háza mintegy 20 millió forintba kerül a kisebbik kormánypártnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik