Belföld

Szili: nem lesz nagykoalíció

Valószínűtlennek nevezte az áprilisi választások után a nagykoalíciót Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában.

A házelnök az osztrák hírszolgálati iroda tudósítójának a kérdéseire kijelentette, hogy a két nagy párt, a kormányzó szocialisták (MSZP) és a jobboldali konzervatív Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ehhez túlságosan is távol vannak egymástól, még ha bizonyos törekvések közösek is lennének. A parlamenti elnök hozzáfűzte, hogy a politikában a soha és az örökre szavakat száműzték a szókincsből. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a politikai táborok között eddig négyévente bekövetkezett kormányváltás ezúttal véget ér.

A magyar politikai életben tapasztalható erős polarizáltsággal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy már mindegyik párt volt hatalmon és ellenzékben is, ami esélyt ad a társadalomnak arra, hogy valóban választani tudjon. A közvélemény-kutatások alapján lehetségesnek tűnő kétpárti parlamentet azonban nem szeretné: – A kétpárti parlament nem fejezné ki a sokszínűséget – emelte ki.

Az ország gazdasági helyzetét illetően Szili jó esélyt lát arra, hogy a következő törvényhozási időszak közepére-végére Magyarország csatlakozzon az euróövezethez. Nem véli úgy, hogy negatív hatása lesz annak, hogy az utóbbi hetekben több nemzetközi hitelminősítő intézet is lejjebb sorolta az országot. – Magyarországnak világos konvergenciaprogramja van arra, hogy az állam pénzügyeit rendbe tegye – hangsúlyozta Szili Katalin. Ugyanakkor annak is tudatában kell lenni, hogy stabil mérleggel rendelkező gazdaságra van szükség, másrészt azonban az embereknek is bizonyos életszínvonalat kell biztosítani – fejtette ki.
Az osztrák híradásban beszámoltak arról, hogy Szili Katalin a bécsi magyar nagykövetségen rendezett magyar bál (Szent István bál) ez évi egyik fővédnökeként érkezett Bécsbe. Az Országgyűlés elnöke ebben az 1956-os forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos gesztust is lát. A jubileumi év esélyt adhat a nemzetnek a lelki megbékéléshez és a múlt feldolgozásához – mondta és köszönetét fejezte ki Ausztriának, hogy abban az időben számtalan menekültet fogadott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik