Belföld

Visszavonták a Hild-ház bontási engedélyét

A budapesti VII. kerületi jegyző, mint az engedélyezési eljárási hatóság illetékese, csütörtökön visszavonta a VI. kerületi Király utca 40. alatti Hild-ház bontására korábban kiadott engedélyt – közölte az erzsébetvárosi hivatal szóvivője.

Megszületett a hivatalos határozat, a jegyző visszavonta a korábbi határozatot és új eljárást kezdeményezett – mondta Kádi Csaba. A VII. kerület még szerdán vette kézhez a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség óvását, amely hiányosnak találta a kiadott bontási engedélyt, ezért új eljárásra kötelezte a hivatalt.

Nem sokkal a tiltó határozat előtt Demszky Gábor kijelentette: nyílt jogsértés, hogy ügyészségi óvás ellenére tovább folytatódik a VI. kerületi, Király utca 40. szám alatti, Hild-ház bontása. Demszky Gábor csütörtökön arra kérte a belügyminisztert, szerezzen érvényt az ügyészségi döntésnek: „Arra kérem Miniszter Asszonyt, szerezzen érvényt az ügyészség döntésének és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalásának! Ha Ön az önkormányzatokat felügyelő miniszterként határozottan fellép a jogszabályellenes bontás ellen, a klasszicista épület még megmenthető. Néhány nap múlva már késő lesz” – írta a főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik