Belföld

Gyurcsány programjáról is lophattak adatokat

Az adatlopási ügyben a Fideszhez került információk miatt valamelyest módosították Gyurcsány Ferenc szerdán kezdődő országjáró programját – írja a Népszabadság.

Az MSZP alvállalkozójának szerveréről – a jelszó ismeretében – olyan anyagokhoz jutottak, amelyek azt is érintik, mikor hol és mit mond majd Gyurcsány. Bár a február 3-án kirabolt szerverét a Népszabadság tudomása szerint csak nyomdai anyagok leadására használták, de számos olyan háttérinformáció is lapult, amelyekből Gyurcsány szerdán kezdődő kortesútjának részleteire is következtetni lehet.

Az MSZP-s bejelentés időzítését Nyakó István szóvivő azzal magyarázta, hogy háromezer dokumentumot kellett átvizsgálniuk, és ekkora mennyiség tartalmi szűrése sok időt igényelt. Más szocialista politikusok emlékeztetnek rá, hogy inkább Gyurcsány országjárásának adhat publicitást az eset.

A kampánymenet a tervek szerint bő egy hónapig tart. A miniszterelnök szerdától szombatig tartó etapokban mintegy 50 települést keres fel. Gyurcsány minden pénteken az épp meglátogatott faluban, városban tölti az éjszakát, és másnap reggel együtt kocog a helyiekkel. A roadshow március 26-án ér véget a fideszes fellegvárnak számító Debrecenben, a Főnix csarnokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik