Belföld

A Vidék Párt dobogós helyre számít

A Vidék Párt célja az, hogy képviselőjelöltjeik a választás első fordulójában a harmadik helyen végezzenek - mondta Bánk Attila, a párt elnöke.

A harmadik politikai erővé kell válni, és hogy ez mennyire lesz elég, majd kiderül – tette hozzá a pártelnök Veszprémben, a megyében indítandó vidékpárti képviselő-jelöltek bemutatásakor. Megjegyezte: ahol lesz második forduló, ott bele szeretnének szólni a végső döntésbe. Bánk Attila hangsúlyozta: pártja „se nem bal, se nem jobb, hanem vidéki”. Szerinte rétegpárt az övék, az elkeseredett vidéki embereknek szükségük van saját politikai érdekképviseletre, és a Vidék Párt nem is kíván az egész ország nevében fellépni és az egész nemzetet képviselni.

Veszprém megye hét választókerületéből háromban – Ajkán, Pápán és az egyik veszprémi választókerületben – a párt még nem tudja megnevezni képviselőjelöltjét. Balatonfüreden Bozai Gyula futballedzőt indítja, Tapolcán Székely Szabolcs pedagógust, a párt megyei elnökét, Várpalotán pedig Kiss József vállalkozót. Veszprém egyik választókerületében Kiss Péter ügyvéd indul a párt színeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik