Belföld

Három jelölt az MLSZ élére

Genzwein Ferenc, Kisteleki István és Pellady Péter közül kerülhet ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új elnöke a szervezet február 27-i rendkívüli tisztújító közgyűlésen.

Az MLSZ hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint hárman kapták meg az alapszabályban meghatározott legalább tizenöt érvényes ajánlást. Mindhárom lehetséges jelöltnek egy adatlap kitöltésével nyilatkoznia kell arról, hogy vállalja-e a jelölést. Az új elnökségbe 35-en kaptak érvényes jelöléseket. Az elnökjelöltekhez hasonlóan az elnökségbe jelölteknek is előzetesen nyilatkozniuk kell arról, hogy “harcba indulnak-e” a testület tagságáért.

A svájci-magyar kommunikációs szakember, Peter Pellady, a Derball Kft. vezetője is megkapta a szükséges tizenöt ajánlást, így ő is szerepel majd a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökjelöltjei között . Az utóbbi években az MLSZ marketingügynökségeként funkcionáló, egyebek mellett a televíziós és szponzori jogokat értékesítő cég első embere a szövetségi kapitányi címet elnyerő Lothar Matthäus társaságában jelent meg a magyar labdarúgásban, és a válogatott menedzsereként is dolgozott – írja a Nemzeti Sport.

Az üzletemberen kívül az Ilzer Sörgyár társtulajdonosa, Genzwein Ferenc, valamint a Magyar Labdarúgóliga hivatalos és az amatőrök nemhivatalos közgyűlésén is hatalmas fölénnyel MLSZ-elnöknek jelölt Kisteleki István pályázhat még a szövetség élére.

A lehetséges elnökségi tagok: Balázs András, Baksa László, Bozsik Péter, Dunai Antal, Fa Sándor, Fekete Miklós, Ferencz Gábor, Genzwein Ferenc, Hamar László, Helmeczy László, Horváth Cs. Attila, Illés János, Jámbor János, Kormányos Gábor, Kovács Attila, Kovács Péter, Kutasi Róbert, Mezey György, Molnár Csaba, Molnár László, Nagy Ferenc, Nemes Ferenc, Orell Zsolt, Pál László, Pintér János, Puhl Sándor, Ragadics Ferenc, Rákóczy István, Sallói István, Scheer Sándor, Szieben László, Szima Gábor, Szöllősi György, Tarpai János, Tepszics Ignác.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik