Belföld

Nem tárgyal az Országgyűlés a 14.havi nyugdíjról

Az Országgyűlés a Házbizottság döntése alapján nem tárgyalja a Fidesz 14. havi nyugdíjra vonatkozó javaslatát - mondta el újságíróknak a testület hétfői rendkívüli ülése után Répássy Róbert.

Áder: döntsön a Ház

Áder János azt kérte hétfőn a parlamentben, hogy a Ház döntsön a Fidesz 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatáról. Mint mondta, a házszabály lehetőséget biztosít arra, hogy még hétfőn megtárgyalják a javaslatot és döntsenek róla.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: a pártja által kezdeményezett rendkívüli ülésen a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat kapcsán, Szili Katalin pedig úgy döntött, hogy az egy órakor kezdődő utolsó ülésnapon szavazásra sem teszi fel a kérdést. Hozzátette: az MDF támogatta házszabálytól való eltérést.

A koalíciós pártok nemet mondtak a 14.havi nyugdíj bevezetésére – értékelte a döntést a fideszes politikus hozzátéve: “Ezzel Gyurcsány Ferenc arra mondott nemet, hogy 64 ezer forintot adjunk az Országgyűlés akaratából hárommillió nyugdíjasnak”.

Elmondta: a kormánypártok azzal indokolták döntésüket, hogy előkészítetlennek tartják az előterjesztést. A törvényjavaslat a 13. havi nyugdíj szabályozását veszi alapul, a következő ciklusban, tehát 2006 és 2010 között minden évben plusz egy heti nyugdíjat fizetnének ki – ismertette az indítványt.

Répássy Róbert elmondta azt is, hogy a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést a Fidesz otthonteremtés plusz csomagja és a Nomentana-vizsgálóbizottság kapcsán sem, így az utolsó ülésnapon erről sem tárgyal az Országgyűlés, de nem támogatták azt sem, hogy a kisebbségi kedvezményes mandátumról szóló törvényjavaslatról hétfőn döntsön a Ház.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik