Belföld

Szekeres: a múlt hibáit javítja a kormány

A jelenlegi kormány regnálása alatt a korábbi, Fidesz-kabinet hibáit javítgatta a mezőgazdaságban – állítják a szocialisták.

A jelenlegi kormány magára vállalta a mezőgazdaság területén 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idején elkövetett hibákért “a törlesztőrészleteket” – mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese.


“A mérleg egyik serpenyőjében a torgyánizmus van, a másik serpenyőben az adósságcsapda hatástalanítása, a Földért életjáradék program és az új földosztás, a szigorodó és egyre hatékonyabb élelmiszerbiztonsági ellenőrzés, a duplájára emelkedő mezőgazdasági támogatás, a bor jövedéki adójának eltörlése és az agráriumban sokszor előforduló károk enyhítése” – fogalmazott Szekeres Imre, elszámolva az elmúlt négy év e területen tett intézkedéseivel és összehasonlítva azokat a Fidesz-kormány intézkedéseivel.


Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke azt mondta: Orbán Viktor hatalma megszilárdítására egy olyan koalíciós partner kezébe adta az agrárium irányítását, amely tönkretette a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést, amelynek eredményeként csökkent a jövedelmezőség ezen a területen, csökkent a foglalkoztatottság és a mezőgazdaság hozzájárulása a nemzetgazdasághoz.


Orbán Viktort egyáltalán nem érdekelte mi történik a mezőgazdaságban, “mintegy albérletbe adta ki Torgyán Józsefnek és a mögötte álló embereknek a magyar vidék és a magyar mezőgazdaság jövőjét” – állította Szekeres Imre, aki szerint az 1998 és 2002 közötti időszakot egyetlen szóval lehet jellemezni: Torgyán.


Az MSZP elnökhelyettese szerint az is negatív hozadéka volt Orbán Viktor kormányzásának, hogy szembeállította egymással a vidéket és Budapestet.


Juhász Ferenc az előző kormánytól örökölt mezőgazdaságról elmondta: állandósult a zavar az agárpiacon, a versenyképes vállalkozók kivonultak, az uniós csatlakozáshoz szükséges intézmények nem álltak fel, elmaradtak a fejlesztések, súlyosan eladósodtak a vállalkozások és a gazdálkodók.


Juhász Ferenc közölte: 2002 után a magyar gazdák sikerrel vették az uniós csatlakozás jelentette akadályt, a kormány 2002-höz képest megkétszerezte a vidékfejlesztésre és a mezőgazdaságra fordított állami támogatást, 2006-ban 400 milliárdot fordítanak erre a területre. Emlékeztetett: 80 milliárd forinttal segítettek az 1998 és 2002 között eladósodott gazdákon, és bevezették a agárkárenyhítés rendszerét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik